Eltérő elemzői várakozások a tőzsdén

Eltérően látják a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője kisebb csökkenésre számít. Úgy látja, sok múlik majd azon, hogyan alakul a nemzetközi piaci légkör.

bét

Kedden jelentősen esett az amerikai piac és általában a tőzsdei hangulat nem volt pozitív a nap végére, a magyar zárás után - mondta a szakértő, aki szerint lesznek eladók a magyar tőzsdén.

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője ugyanakkor azt közölte: az őszi időszakhoz képest alacsony forgalommal zajlik a kereskedés a magyar tőzsdén, a technikai indikátorok továbbra is arra utalnak, hogy folytatódhat az emelkedés. Kommentárja szerint az ázsiai kereskedésben az esést a Samsung és beszállítóinak mélyrepülése okozta, az európai piacok kis pluszban nyithatnak.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 90,78 pontos, 0,32 százalékos csökkenéssel, 28 479,24 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 4,9 milliárd forint volt. A Mol ára nem változott, 17 550 forintot ért, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 61 forinttal, 0,81 százalékkal, 7429 forintra csökkent, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,87 százalékkal, 455 forintra esett, forgalma 224,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,09 százalékkal, 5735 forintra erősödött, forgalmuk 680,9 millió forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com