Eltérő elemzői várakozások a tőzsdén

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy a magyar tőzsdén az emelkedés rövid távon megakadhat, a szerdai kereskedésben iránykeresés, stagnálás várható, de akár egy kisebb profit realizálás is történhet.

Hozzátette: sok makroadat várható, ezek miatt vélhetően egy aktívabb, magasabb forgalmú nap lesz a szerdai. Az elemző közölte: az elemzők a délelőtt érkező európai beszerzésimenedzser-index adataira, valamint Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnökének 9 órakor kezdődő beszédére figyelnek. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzőjének kommentárja szerint folytatódhat az optimizmus a BÉT-en, miután kedden az OTP remek szereplésének köszönhetően ismét új történelmi csúcsot ért el a BUX index.



Az OTP jelentős, 3 százalék feletti emelkedése miatt a bankpapír piacán elképzelhető egy kisebb negatív korrekció a nap elején, ráadásul reggel a Societe Generale tartásról eladásra rontotta a vezető részvényre vonatkozó ajánlását, ugyanakkor a célárfolyamát felfelé módosította, 8811 forintról, 9248 forintra. Hozzátette ugyanakkor, hogy összességében az emelkedés folytatását várják a követező napokban. A többi vezető részvényről közölte: a Magyar Telekom kilátásai is pozitívak, mivel a papír árfolyama áttörte a 475 forintos szintet, amely korábban rendre visszafordította az emelkedést. A Richter is kezd magára találni, és a Mol képe is kedvező.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 524,62 pontos, 1,41 százalékos emelkedéssel, 37 622,47 ponton zárt kedden, ami új történelmi csúcs. A részvénypiac forgalma 11,2 milliárd forint volt. A Mol 110 forinttal, 0,47 százalékkal 23 380 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 320 forinttal, 3,20 százalékkal éves maximumra, 10 335 forintra nőtt, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,05 százalékkal 480 forintra emelkedett, forgalma 640,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,23 százalékkal 6615 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com