Eltérő elemzői várakozások a tőzsdén

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy a szerdai korrekciót követően a magyar és az európai részvénypiacokon is enyhe emelkedés várható.

Az elemző szerint a Mol esetében csütörtökön megérkezhetnek a vevők, valamint a Richter is folyamatosan erősödik. Az OTP-nél a 11 000 forintos szintre érdemes figyelni, hogy a papír árfolyama újabb csúcsra emelkedik-e vagy a befektetők inkább profitot realizálnak - tette hozzá. A várható nemzetközi adatok közül példaként említette az euróövezet ipari termelésének novemberi adatait.



Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában közölte: csütörtökön folytatódhat a korrekció, miután szerdán a BUX-index ismét 40 000 pont alatt zárt. Csütörtökön a kereskedés nyitásakor azonban iránykeresésre számít - tette hozzá. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 218,33 pontos, 0,55 százalékos csökkenéssel, 39 651,23 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 52 forinttal, 1,69 százalékkal 3030 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,55 százalékkal 10 790 forintra esett, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,42 százalékkal 471 forintra gyengült, forgalma 158,5 millió forint volt. A Richter-papírok 60 forinttal, 0,90 százalékkal 6760 forintra erősödtek, forgalmuk 1,4 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com