Eltérően látják a kereskedés várható irányát a szakértők

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: stagnálásra, iránykeresésre számít a magyar és az európai tőzsdéken is.

Hozzátette: napok óta nincs határozott iránya a kereskedésnek. Kiemelte, hogy a Raiffeisen leminősítette a Magyar Telekom részvényeit, tartásra ajánlja, a korábbi vételről, aminek hatása lehet a távközlési vállalat árfolyamára. Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárja szerint pozitív a hangulat az európai nyitás előtt, a magyar tőzsdén is inkább emelkedésre számít. Kitért arra, hogy a Richter amerikai partnere, az Allergan gyógyszeripari konszern szerdai gyorsjelentése a magyar befektetők számára is izgalmas volt.

A vállalat többek között vezető termékként említi a Richter gyógyszercég kutatói által felfedezett cariprazine hatóanyagú készítményt, a Vraylar-t is. A Vraylar értékesítései kedvezően alakultak, a negyedik negyedévben 43,2 millió dollárnyi terméket adtak el a harmadik negyedéves 32,4 millióval szemben, a cég közleménye szerint a piac kedvezően fogadta a terméket. Mivel az előző negyedévben a Richternek 13,9 millió dollár bevétele volt, így a mostani negyedév után a Richter bevétele akár 18,5 millió dollár lehet (egyszerű becslés alapján) - vélekedett, hozzátéve, hogy az elszámolás egy negyedévvel később történik. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 56,39 pontos, 0,17 százalékos emelkedéssel, 32 595,92 ponton zárt szerdán.

A Mol 10 forinttal, 0,05 százalékkal 20 210 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,45 százalékkal 8840 forintra nőtt, forgalmuk 4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 5 forinttal, 0,97 százalékkal 512 forintra gyengült, forgalma 309,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 24 forinttal, 0,38 százalékkal 6273 forintra emelkedett, forgalmuk 1,6 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com