Emelkedés várható a tőzsdén az elemző szerint

Emelkedés várható hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 309,98 pontos, 0,29 százalékos csökkenéssel, 107 255,57 ponton zárt pénteken.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy a kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt a pozitív tartományban indulhat a kereskedés.

A vezető részvények közül az OTP árfolyamában továbbra is 31 865 forintnál húzódik támasz, míg 33 300 forintnál ellenállás, miután a múlt hetet a 32 500 forintos szint felett zárta a papír.

Az OTP-részvények ára pénteken 380 forinttal, 1,17 százalékkal, 32 740 forintra erősödött, forgalmuk 15,1 milliárd forintot tett ki.

A Mol árfolyama visszaesett a 3043 forintos szint alá, amely így ismét ellenállást jelent, a következő támasz pedig 3000, majd 2966 forintnál látható. A társaság papírja pénteken 82 forinttal, 2,65 százalékkal, 3018 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

A Magyar Telekom továbbra is a 200 napos mozgóátlag alatt tartózkodik, mely 1737 forintnál jelent ellenállást, támasz 1689 forintnál húzódik. A távközlési részvény árfolyama 18 forinttal, 1,04 százalékkal, 1714 forintra esett pénteken, forgalma 430,9 millió forint volt.

A Richter tovább csökkent, 9500 forintnál látható erős támasz, míg 9870 forintnál ellenállási szint. A gyógyszerpapír árfolyama 75 forinttal, 0,77 százalékkal, 9615 forintra gyengült pénteken 2,5 milliárd forintos forgalomban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com