Emelkedés várható a tőzsdén

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: tovább folytatódik az erősödés a magyar részvénypiacon, a BUX-index kedden új történelmi csúcsra emelkedhet.

Hozzátette: minden blue chipnél emelkedés várható, a Mol, az OTP, a Magyar Telekom és a Richter esetében is pozitív a technikai kép. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője kommentárjában közölte: folytatódhat a lendületes emelkedés a BÉT-en, miután hétfőn új történelmi csúcsra kapaszkodott a BUX index, és az OTP árfolyama is. Ezzel technikailag újabb magasságok előtt nyílt meg a mozgástér, a bankpapír árfolyamában hosszabb távon elérhető lehet akár a 12 000 forintos szint is. A többi vezető részvényről megjegyezte, hogy a Mol is kitörést hajtott végre, a részvény árfolyama tovább haladhat a 3300-3400 forintos tartomány felé, és pozitív a kép a Magyar Telekomnál is.



A Richter árfolyamának emelkedése visszafogott lehet, de alapvetően itt is pozitív a kép. Arról is beszámolt, hogy a nemzetközi befektetői hangulat is kifejezetten pozitív, a tengerentúlon új történelmi csúcsra kerültek a fontosabb indexek, Ázsiában is felfelé tartanak a tőzsdék, a nyugat-európai mutatók pedig 0,5-1,0 százalékos emelkedéssel indíthatják a napot. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 980,50 pontos, 2,45 százalékos emelkedéssel, 41 002,39 ponton zárt hétfőn, ami új történelmi csúcs. A részvénypiac forgalma 22,4 milliárd forint volt.

A Mol 98 forinttal, 3,16 százalékkal 3196 forintra erősödött, 2,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 380 forinttal, 3,46 százalékkal 11 350 forintra, új történelmi csúcsra ugrott, forgalmuk 15,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,27 százalékkal 479,50 forintra nőtt, forgalma 480,5 millió forint volt. A Richter-papírok ára 80 forinttal, 1,19 százalékkal 6780 forintra emelkedett, forgalmuk 1,9 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com