Emelkedésre számítanak az elemzők a tőzsdén

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint nem csak a magyar, hanem az európai piacokon is emelkedés várható.

Vélhetően minden magyar blue chip emelkedni fog - tette hozzá.



Rövid Szabolcs kiemelte: a Richter árfolyamára pozitív hatást gyakorol a gyógyszerszektor erősödése, ami az elemző szerint Trump elnökségének köszönhető.
A Magyar Telekom szerdán délután közölte harmadik negyedéves gyorsjelentését, ami a vártnál jobb eredményt mutatott, ezért az elemző úgy véli, hogy az erős jelentés húzhatja a részvény árfolyamát.

Az OTP és a Mol árfolyammozgását pedig a nemzetközi hangulat segítheti - mondta.

Rövid Szabolcs szerint a csütörtöki kereskedési napon nem várhatóak piaci mozgást befolyásoló makro adatok, a kereskedés irányát a nemzetközi hangulat alakulása befolyásolja.

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában kifejtette: a hirtelen "pálfordulás" a részvénypiacokon, amely Donald Trump választási győzelme után következett be, további csúcsokra vezetheti a BUX indexet.

Hozzátette: a kedvező európai tőkepiaci hangulatban vélhetően pozitívan nyit a Magyar Telekom, ugyanis a cég a vártnál jobban sikerült gyorsjelentésében megemelte bevétel és EBITDA (kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) várakozását is.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,76 pontos, 0,06 százalékos emelkedéssel, 30 365,21 ponton zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 13,8 milliárd forint volt. A Mol 170 forinttal, 0,91 százalékkal 18 600 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,25 százalékkal 7960 forintra esett, forgalmuk 7,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 486 forintot ért, forgalma 1,3 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 1,65 százalékkal 6160 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,4 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com