Emelkedésre számítanak az elemzők a tőzsdén

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy a magyar és a nemzetközi piacokon is erősödés várható.

Kiemelte, hogy kedden is emelkedés várható a blue chipeknél, valamint az olyan kisebb papírokban is, mint az Opus, a Konzum, az Appeninn, illetve a Cig Pannónia. A befektetők a Központi Statisztikai Hivatal által közölt inflációs adatokra figyelnek - tette hozzá. Bukta Gábor, az Equilor Befektetési Zrt. elemzőjének kommentárja szerint kedvező piaci hangulatban a BUX-index tovább emelkedhet a nap folyamán és célba veheti a 38 550 pontnál található 50 napos, ezt követően pedig a 38 870 pontnál lévő 100 napos mozgóátlagot.



A vezető részvényekről megjegyezte, hogy az OTP árfolyama kedden felfelé korrigálhat, a Richternél továbbra az 5500 forintnál található ellenállás leküzdése okozhat gondot. A Mol némi negatív korrekciót mutathat, miután hétfőn a 200 napos mozgóátlagig emelkedett a részvények árfolyama. A Magyar Telekom grafikonja szerint pedig napokon belül trendszerű mozgás indulhat a részvény árfolyamában. Arról is beszámolt, hogy kedden tartja Éves Rendes Közgyűlését a Magyar Telekom, amelyet csütörtökön a Mol, pénteken pedig az OTP követ. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 344,08 pontos, 0,91 százalékos emelkedéssel, 38 306,34 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 13,6 milliárd forint volt.

A Mol 80 forinttal, 2,78 százalékkal 2958 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 230 forinttal, 1,99 százalékkal 11 310 forintra csökkent, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,22 százalékkal 451 forintra nőtt, forgalma 104,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 75 forinttal, 1,40 százalékkal 5430 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com