Emelkedéssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Kisebb emelkedéssel indulhat a keddi kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy bár mérsékelt emelkedés várható a nyitáskor, továbbra is törékeny lehet az enyhén kedvező nemzetközi befektetői hangulat.
A vezető részvények közül az OTP árfolyama a 11 ezer forintos szintnél zárt, az elemző szerint amennyiben sikerülne tartósan felette maradnia, folytatódhat az emelkedés a 11 500 forintos szint irányába.


A Mol árfolyama tovább esett, hamarosan elérheti az árfolyama az 1700 forintos támaszt. A Richter jegyzése továbbra is a 6300-6700 forintos sávban mozog, a hétfői kereskedés során a 200 napos mozgóátlag fogta meg az árfolyamot. A Magyar Telekom jegyzése a 380 forintos támasz alá került, rövid távon 375 forintnál van a következő szint, de a technikai kép alapján várható a letörése - írta.

   
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 128,56 pontos, 0,37 százalékos csökkenéssel, 34 979,41 ponton zárt hétfőn. A Mol 11 forinttal, 0,64 százalékkal 1740 forintra erősödött, 398,3 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,18 százalékkal 11 020 forintra nőtt, forgalmuk 1,1 milliárd forintot tett ki.


A Magyar Telekom árfolyama nem változott 378 forintot ért, forgalma 32,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 1,94 százalékkal 6330 forintra csökkent, a részvények forgalma 544,2 millió forintot ért el. A BUMIX 3455,12 ponton zárt hétfőn, ez 19,37 pontos, 0,56 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció...

Veszteséges kezdés Európában

Veszteséges kezdés Európában

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. Az európai FTSE Eurofirst 300 index a kereskedés kezdetén 0,59 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,69 száza...

BUX: 29 800,45 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

BUX: 29 800,45 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,34 pontos csökkenéssel, 29 800,45 ponton nyitott szerdán. A pénteki záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült. MTI...

http://ujhazak.com