Emelkedéssel nyithat a tőzsde
Emelkedéssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 839,64 pontos, 0,95 százalékos csökkenéssel 87 146,64 ponton zárt pénteken.
Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy a pénteki negatív korrekciót követően mérsékelt emelkedés várható a nyitásban. A vezető részvények közül az OTP árfolyama szignifikánsan letörte a tavaly november óta tartó, meredek emelkedő trendet, támasz 23 530 forintnál látható, míg ellenállási szint 24 200 forintnál. Az OTP-részvények ára 280 forinttal, 1,16 százalékkal 23 790 forintra esett, forgalmuk 20,0 milliárd forintot tett ki.
A Mol szintén az emelkedő trendje alatt zárt pénteken, meghatározó szint 2885 forintnál húzódik, alatta az 50 napos mozgóátlag jelent támaszt 2853 forintnál, míg ellenállás a 30 napos átlag 2913 forintnál. A Mol 66 forinttal, 2,24 százalékkal 2880 forintra csökkent 5,1 milliárd forintos forgalomban.
A Richter viszont továbbra is fontos támaszok felett mozog, mely a 10 500-10 600 forintos tartomány, erős ellenállás 11 ezer forintnál látható. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,09 százalékkal 10 780 forintra erősödött, a részvények forgalma 6,3 milliárd forintot ért el.
A Magyar Telekom árfolyamában 1575 forintnál látható rövid távú támasz, alatta 1500 forintnál adódik a következő fontosabb szint, míg 1647 forintnál ellenállás húzódik. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,13 százalékkal 1594 forintra gyengült, forgalma 1,8 milliárd forint volt.
(Forrás: MTI)
Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy a pénteki negatív korrekciót követően mérsékelt emelkedés várható a nyitásban. A vezető részvények közül az OTP árfolyama szignifikánsan letörte a tavaly november óta tartó, meredek emelkedő trendet, támasz 23 530 forintnál látható, míg ellenállási szint 24 200 forintnál. Az OTP-részvények ára 280 forinttal, 1,16 százalékkal 23 790 forintra esett, forgalmuk 20,0 milliárd forintot tett ki.A Mol szintén az emelkedő trendje alatt zárt pénteken, meghatározó szint 2885 forintnál húzódik, alatta az 50 napos mozgóátlag jelent támaszt 2853 forintnál, míg ellenállás a 30 napos átlag 2913 forintnál. A Mol 66 forinttal, 2,24 százalékkal 2880 forintra csökkent 5,1 milliárd forintos forgalomban.

Hozzászólások