Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai piacok

Emelkedéssel indíthatják a kereskedést a főbb európai börzék irányadó indexei csütörtökön a New York-i, az ázsiai és a csendes-óceáni tőzsdék nyomdokain haladva.

A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index, a frankfurti DAX-30 és a párizsi CAC-40 index 0,20-0,30 százalékos nyereségben nyithat.

ftse 100

Az ázsiai tőzsdéken és Ausztráliában túlnyomórészt kitartott a jó hangulat, miután az amerikai vállalatok vártnál jobb gyorsjelentéseinek hatására New Yorkban emelkedéssel zártak az indexek szerdán.

A Morgan Stanley Capital International, a világ egyik legnagyobb befektetési szolgáltatója által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,16 százalékkal, 452,20 pontra emelkedett.

Az amerikai elnökjelöltek helyi idő szerint szerda este tartott harmadik vitájában a gyorsfelmérések szerint ismét a demokrata párti Hillary Clinton szerepelt jobban, így egyre valószínűbbnek látszik, hogy a november 8-ra kiírt választást meg is nyeri. A piacok, amelyek sokkal inkább örülnének Clinton győzelmének, 85-90 százalékra teszik a demokrata párti politikus győzelmének esélyét.

A csütörtöki nap leginkább várt eseménye az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülése. Elemzők arra számítanak, hogy a kormányzótanács nem változtat a monetáris politikán, de valószínűleg előkészíti a talajt egy decemberi lazításra az infláció régóta várt felpörgetésének alátámasztását célzó szándékkal.

Ha Mario Draghi, az EKB elnöke délutáni sajtótájékoztatóján arra helyezi a hangsúlyt, hogy újabb ösztönző intézkedések szükségesek, az euró tovább gyengülhet a dollárhoz képest, ellenkező esetben viszont elindulhat az 1,11-es keresztárfolyam felé.

Csütörtök reggel 8 óra körül az eurót 1,0958 dolláron jegyezték, az előző nap megütött, három havi mélypontot jelentő 1,0955 dollár után.

A kőolaj világpiaci ára viszont továbbra is a 15 havi csúcs közelében mozog, bár az előző napok jelentős nyereségei után a befektetők profitot realizálnak, így enyhe mínuszban állnak a jegyzések. Az északi-tengeri Brent decemberi szállításra hordónként (159 liter) 52,52 dollárba került, 15 centtel, 0,28 százalékkal csökkent az ára az ázsiai kereskedésben.

A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára decemberi szállításra hordónként 18 centtel, 0,35 százalékkal, 51,64 dollárra esett.

Szerdán enyhe nyereségben zártak a nyugat-európai tőzsdék. A frankfurti DAX-index 0,13 százalékkal, 10 645,68 pontra, a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,31 százalékkal, 7021,92 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,25 százalékkal, 4520,30 pontra nőtt.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,34 százalékkal, 3057,47 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,32 százalékkal, 1355,32 pontra emelkedett.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com