Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai piacok

A határidős jegyzések alapján a londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 5 ponttal, a frankfurti DAX 10 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 1 ponttal emelkedhet a nyitásban.

Ázsiában és a csendes-óceáni térségben túlnyomórészt veszteséges volt a kereskedés, mivel a befektetőket aggasztják a lehetséges politikai és gazdasági következményei annak, hogy Kína elfogta az amerikai haditengerészet egy robot tengeralattjáróját a Dél-kínai-tenger nemzetközi vizein.



A pekingi vezetés jelezte, hogy visszaszolgáltatja a járművet, de Donald Trump megválasztott amerikai elnök a Twitteren azt üzente, hogy megtarthatják a tengeralattjárót.
A Morgan Stanley Capital International, a világ egyik legnagyobb befektetési szolgáltatója által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,31 százalékos mínuszban, 426,32 ponton - négyhetes mélyponton - állt a hétfői kereskedésben.
Az index már 3,5 százalékkal csökkent azóta, hogy Trump megnyerte a november 8-án tartott amerikai elnökválasztást. Tokióban megszakadt a 9 napja tartó emelkedés, és enyhe mínuszban zárt a tőzsde, miközben a befektetők már a japán jegybank hétfőn kezdődött kétnapos kamatdöntő ülésének eredményeire várnak. A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,05 százalékkal, 19 391,60 pontra, a szélesebb körű Topix-index pedig 0,10 százalékkal, 1549,06 pontra süllyedt.

Szöul 0,19 százalékos veszteségben, Ausztrália viszont 0,53 százalékos pluszban zárt. Kínában csökkentek az irányadó indexek. A kockázatvállalási kedvet visszavetették a bankrendszer makacs likviditási gondjaira utaló jelek, és a pekingi vezetés azon fogadkozásai, hogy "prudens és semleges" monetáris politikát folytat jövőre az eszközbuborékok kialakulásának megakadályozására. A Sanghajban és Sencsenben jegyzett 300 legnagyobb társaság CSI-300-as indexe 0,62 százalékkal, 3325,41 pontra, a sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,23 százalékkal, 3115,66 pontra, a második legnagyobb kínai tőzsde, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 0,64 százalékkal, 10 268,70 esett.

Hongkongban az irányadó mutató, a Hang Seng 0,83 százalékos mínuszban, 21 839 ponton közelít a záráshoz, főleg a gyengén teljesítő biztosító társaságok húzták lefelé az indexet. A kőolaj világpiaci ára viszont enyhén emelkedik, a befektetők egyre inkább bíznak abban, hogy a nagy olajexportőr országok betartják a termeléscsökkentésre vállalt kötelezettségeiket, így csökken a túlkínálat. Közép-európai idő szerint reggel fél nyolckor az észak-tengeri Brent februári szállításra hordónként (159 liter) 55,48 dollárba került, 27 centtel, 0,49 százalékkal drágult az ázsiai kereskedésben.

A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára februári szállításra hordónként 35 centtel, 0,66 százalékkal, 53,30 dollárra nőtt. Pénteken emelkedéssel zártak a nyugat-európai tőzsdék. A frankfurti DAX-index 0,33 százalékkal, 11 404,01 pontra, a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,18 százalékkal, 7011,64 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,29 százalékkal, 4833,27 pontra nőtt. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,10 százalékkal, 3253,00 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,23 százalékkal, 1423,63 pontra kúszott fel.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com