Emelkedéssel nyitottak a főbb európai piacok

Emelkedéssel nyitottak kedden a vezető európai értéktőzsdék.

A frankfurti DAX-index 0,82 százalékos, a londoni FTSE-100 index 0,21 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,80 százalékos pluszban indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,75 százalékkal növekedett.

ftse 100

A kőolaj világpiaci ára emelkedik.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj februári szállításra hordónként (159 liter) 36,79 dollárba került kedd délelőtt kilenc óra körül, 25 centtel, 0,68 százalékkal drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára februári szállításra hordónként 18 centtel, 0,50 százalékkal, 37,00 dollárra növekedett.

Az eurót 1,0973 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon, stagnált az árfolyama. Az eddigi kereskedésben az euró legalacsonyabb árfolyama 1,0960, a legmagasabb pedig 1,0984 dollár volt.

A nyugat-európai részvénypiacok kis forgalomban, általában több-kevesebb visszaeséssel kezdték hétfőn a két ünnep közötti hetet. A kiigazítást indokolta, hogy a kőolaj ára jelentősen csökkent, Japánból és Kínából kiábrándító gazdasági adatsor érkezett, az euró pedig némileg erősödött.

A londoni értéktőzsde hétfőn zárva volt ünnepnap miatt, irányadó indexe, az FTSE-100 az utolsó kereskedési napon, december 24-én 0,22 százalékkal 6254,64 pontra emelkedett. A többi vezető tőzsdeindex közül a párizsi CAC 0,97 százalékkal 4617,95 pontra, a DAX pedig 0,69 százalékkal 10 653,91 pontra süllyedt hétfőn. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,86 százalékkal 3256,31 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,54 százalékkal 1432,22 pontra csökkent.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com