Emelkedést várnak a szakértők a tőzsdén, az EKB-ra figyel a piac

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője szerint a pozitív nemzetközi hangulat befolyásolhatja a magyar piacot.

A nap fontos eseménye az Európai Központi Bank (EKB) délutáni kamatdöntő ülése, és az azt követő sajtótájékoztató lesz az eszközvásárlási programról.



Elmondta, az már tudható, hogy ki szeretnék bővíteni a mennyiségi enyhítési programot, ami jövő márciusban jár le, de a részleteket ma délután lehet majd megismerni. Úgy vélte, időben és összegben is ki fogják tolni a programot. Egyúttal kamatdöntő ülés is lesz, itt nem vár elmozdulást az elemző.
Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője is emelkedésre számít a pozitív nemzetközi piaci hangulat miatt. Az OTP-t segítheti, hogy a Raiffeisen megemelte a célárát 7600 forintról 8500 forintra, így felülteljesíthet a papír - emelte ki. Csütörtökön magyar makroadatok közül az inflációs adat befolyásolhatja a kereskedést, elsősorban a forint árfolyamát. A Concorde elemzője is kiemelte az EKB kamatdöntő ülését, az eszközvásárlási programot.

A piac arra számít, hogy fél évvel meghosszabbítják a mennyiségi enyhítési programot - jegyezte meg. Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában kifejtette: optimista hangulat uralja a világ tőzsdéit, a mikulás rali kis késéssel, de megérkezett. A magyar részvények közül az OTP-re figyel a piac elsősorban az elemző szerint.

A szerdai Reuters-hír szerint a KBC és az OTP ajánlatot tett a United Bulgarian Bank-ra (UBB), amely a National Bank of Greece bolgár leányvállalata.
Az UBB-vel az OTP mérlegfőösszege mintegy 10 százalékkal nőne, amelyet a piac pozitívan fogadhat, mivel a bolgár leány az egyik legsikeresebb a csoporton belül - írta. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 76,30 pontos, 0,25 százalékos emelkedéssel, 30 152,01 ponton zárt szerdán. A Mol 100 forinttal, 0,54 százalékkal, 18 700 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 33 forinttal, 0,41 százalékkal, 8045 forintra nőtt, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,62 százalékkal, 484 forintra csökkent, forgalma 613,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 3 forinttal, 0,05 százalékkal, 5868 forintra emelkedett, forgalmuk 1 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com