Emelkedhetnek az árfolyamok az elemző szerint

Erősödhetnek az árfolyamok a kedvező nemzetközi befektetői hangulatban szerdán - írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában.A részvényindex kedden 303,14 pontos, 0,66 százalékos csökkenéssel, 45 339,18 ponton zárt; a részvénypiac forgalma 15,5 milliárd forint volt. Az elemző kiemelte: a vezető részvények közül az OTP árfolyamában 10 846 forintnál húzódik fontos szint, a 30 napos mozgóátlag, alatta pedig 10 678 forintnál az 50 napos mozgóátlag, míg a 11 000-11 100 forintos zóna jelenleg ellenállást képez. A bankpapír kedden 175 forinttal, 1,59 százalékkal 10 825 forintra esett, forgalma 9,0 milliárd forintot tett ki.
    

A Mol grafikonján a 2667-2685 forintos tartományban húzódnak támaszok, és 2733 forintnál meghatározó ellenállás, a 200 napos mozgóátlag - mutatott rá. Az olajipari részvény árfolyama előző nap 20 forinttal, 0,74 százalékkal 2682 forintra csökkent, 2,0 milliárd forintos forgalomban. A szakértő felidézte, hogy a Richter "megérintette" a 8 ezer forintos szintet, a részvények árfolyama 45 forinttal, 0,56 százalékkal 8110 forintra nőtt 3,9 milliárd forint forgalom mellett.


Szerinte a gyógyszeripari részvénynél fontos támasz 7940-8000 forint között húzódik, felül viszont 8150 forintnál erős ellenállási szint található. A Magyar Telekom árfolyama 10,5 forinttal, 2,83 százalékkal 382 forintra erősödött 335,5 millió forint forgalom mellett. Amennyiben a 381 forint feletti szintet sikerül megtartani, folytatódhat az emelkedés a 389 forintos szint irányába - mutatott rá Varga Zoltán.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com