Enyhe csökkenésre számít a tőzsdén az elemző

Varga Zoltán az MTI-nek hétfőn eljutatott közleményében mindezt azzal magyarázta, hogy pénteken a tengerentúli kereskedésben elromlott a hangulat.

A vezető részvények közül az OTP árfolyama megközelítette a 10 500 forintos szintet, ezért hétfőn negatív korrekció jöhet a bankpapír piacán. A Richter árfolyamában a következő napokban a 4900-4920 forintos sávot érdemes figyelni, ha a részvény árfolyama ki tud törni ebből a sávból, akkor jelentős tér nyílna meg a további emelkedés előtt - tette hozzá.

A Mol árfolyamában oldalazásra, enyhe csökkenésre lehet számítani, míg a Magyar Telekom továbbra is a 400 forintos támasszal vívhat küzdelmet, amelynek letörése esetén minimum 10 forintos árfolyamcsökkenésre számíthatnak a befektetők - ismertette az elemző.



A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 318,73 pontos, 0,89 százalékos emelkedéssel, 35 943,64 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt. A Mol 18 forinttal, 0,67 százalékkal 2710 forintra erősödött, 863,3 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,46 százalékkal 10 450 forintra nőtt, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,50 százalékkal 403 forintra emelkedett, forgalma 103,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 12 forinttal, 0,25 százalékkal 4882 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 3,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3878,21 ponton zárt pénteken, ez 30,94 pontos, 0,80 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com