Enyhe csökkenésre számítanak az elemzők a tőzsdén

Móró Tanás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy a BÉT-en stagnálás, illetve kis csökkenés várható.

Az elemző az OTP-nél - mivel pénteken közlik a cég negyedik negyedéves gyorsjelentését - kivárásra számít, és a Richter esetében sem vár jelentős elmozdulást. A Mollal kapcsolatban megjegyezte, hogy a részvény ára megközelítheti a 2800 forintos szintet. Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában közölte: a kereskedés nyitásakor a BUX-index további csökkenésére számít.



Hozzátette: az OTP pénteken piacnyitás előtt teszi közzé negyedik negyedéves gyorsjelentését és az elemző szerint ez hatással lesz a bankpapírok csütörtöki kereskedésére. Az elemző felidézte, hogy az OTP 2017-ben részvényenként 192 forint osztalékot fizetett, ami 2 százalék feletti hozamot biztosított. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az elmúlt hónapokban a bank menedzsmentje megerősítette, hogy 2018-ban 15 százalékkal kívánják növelni a kifizetést. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 350,63 pontos, 0,91 százalékos csökkenéssel, 38 112 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 17,6 milliárd forint volt. A Mol 16 forinttal, 0,56 százalékkal 2816 forintra csökkent, 2,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,35 százalékkal 11 500 forintra esett, forgalmuk 8,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,87 százalékkal 455 forintra gyengült, forgalma 415,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 2,07 százalékkal 5680 forintra csökkentet, forgalmuk 4,4 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com