Enyhe emelkedés várható a tőzsdén

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzőjének kommentárja szerint optimista nyitás várható az európai, így a magyar tőzsdéken is, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentett adóreformjának pozitív a visszhangja.

Bár kérdéses, hogy a kongresszus hogyan fogadja majd Donald Trump terveit, de a személyi és vállalati jövedelemadó jelentős csökkentése közvetlen pozitív hatást gyakorolhat a tőzsdei cégek eredményességére - tette hozzá. Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy a kedvező nemzetközi részvénypiac segítheti a magyar piacot is. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 74,94 pontos, 0,20 százalékos csökkenéssel, 37 244,30 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 14 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. A Mol 21 forinttal, 0,69 százalékkal 3060 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.



Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,62 százalékkal 9650 forintra csökkent, forgalmuk 10,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,42 százalékkal 477 forintra nőtt, forgalma 271,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 71 forinttal, 1,06 százalékkal 6608 forintra esett, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3005,72 ponton zárt szerdán, ez 1,02 pontos, 0,03 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com