• 22 ℃ / 29 ℃

Enyhe emelkedésre számítanak a szakértők

Enyhe emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az MTI által megkérdezett szakértők.

Sinka Csaba, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője kiemelte: a Richter részvényeket átsorolták a közepes kapitalizációjú papírok közül a nagy kapitalizációval rendelkezők közé. Ez alapvetően pozitív hír lehet a Richter számára, az átsúlyozást követően extra kereslet léphet fel a részvénnyel szemben - tette hozzá a szakértő.

Sinka Csaba arról is beszámolt, hogy a GP Morgan 7310 forintos célár mellett felülsúlyozásra javasolja az OTP részvényeit, a Mol esetében pedig a szerdán elért 3 százalék feletti növekedés révén a papír esetében rövid távon a 15 ezer forintos szint is elérhető.
A szakértő a Magyar Telekom esetében oldalazásra számít.

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt.
vezető elemzőjének kommentárja szerint pozitív hangulat uralkodik a tőzsdéken, kis pluszban nyithatnak az európai indexek, bár az emelkedés korlátozott lehet. A BÉT-en érezhető a pénteki, a magyar államadósság besorolását érintő Moody's döntés előtti optimista hangulat, a dollár és az olaj erősödése támogatja a Mol kurzusát. A szakértő szerint az OTP által fizetett osztalék mértéke a 2014-es év után fizetett 147 forintnál már több mint 10 százalékkal magasabb lehet idén.

BET logo

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 423,27 pontos, 1,79 százalékos emelkedéssel, 24 094,22 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 15,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 500 forinttal, 3,52 százalékkal, 14 700 forintra erősödött, 4,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,66 százalékkal, 6075 forintra nőtt, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,45 százalékkal, 439 forintra csökkent, forgalma 1,1 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 130 forinttal, 2,56 százalékkal, 5210 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,6 milliárd forintot ért el. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1757,05 ponton zárt szerdán, ez 7,60 pontos, 0,43 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

MTI

Hozzászólások


Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció...

Veszteséges kezdés Európában

Veszteséges kezdés Európában

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. Az európai FTSE Eurofirst 300 index a kereskedés kezdetén 0,59 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,69 száza...


BUX: 29 800,45 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

BUX: 29 800,45 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,34 pontos csökkenéssel, 29 800,45 ponton nyitott szerdán. A pénteki záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült. MTI...

Alig változott a forintárfolyam

Alig változott a forintárfolyam

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerdára virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót a kedd esti 307,93 forint után szerda reggel nyolc órakor 308,07 forinton...

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani szerdán a kereskedés kezdetekor a főbb európai tőzsdéken. A határidős indexjegyzések alapján az euróövezeti EuroStoxx50 index a keddi 3023 pontos zárás után 3004 po...

Emelkedéssel nyitottak a főbb indexek New Yorkban

Emelkedéssel nyitottak a főbb indexek New Yorkban

A hétfői záróértékhez képest minimális erősödéssel nyitottak a főbb indexek a New York-i tőzsdén kedden. A kereskedés kezdetén a negyedéves vállalati eredmények alakították a trendet. A 30 vezető i...

http://ujhazak.com