Enyhe emelkedésre számítanak az elemzők

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy kisebb mértékű emelkedés várható alacsony forgalom mellett.

A Mol a 3100 forintos, az OTP pedig a 11 000 forintos szintet tesztelheti a keddi kereskedésben - tette hozzá. Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárja szerint a pozitív nemzetközi hangulat már a nyitásban támogathatja a magyar részvényeket. Kiemelte, hogy hétfőn 40 000 pont felett tudott zárni a BUX index, az elemző pedig úgy véli, hogy a közeljövőben a 40 500 pontos abszolút csúcsot tesztelheti az index.



Hozzátette: a tavaly decemberi 334,9 milliárd forinttal együtt 1973,9 milliárd forint pénzforgalmi hiánnyal zárta az elmúlt évet az államháztartás központi alrendszere, jóval a módosított hiánycél felett. A Nemzetgazdasági Minisztérium kommentárja felhívta a figyelmet, hogy ez nem egyezik meg az uniós módszertan szerinti számítással, ennek egyik oka, hogy az "állam az uniós támogatásokat saját forrásai terhére megelőlegezi" - írta az elemző.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 108,87 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 40 104,03 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt. A Mol 10 forinttal, 0,32 százalékkal 3090 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,27 százalékkal 10 970 forintra nőtt, forgalmuk 6,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,75 százalékkal 468,50 forintra emelkedett, forgalma 230,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,22 százalékkal 6750 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com