Enyhe emelkedéssel nyitott New York

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,03 százalékos pluszban, 20 076,25 ponton indította a kereskedést.

A másik két index közül az S&P 500-as mutató 0,01 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,17 százalékos pluszban nyitott.



A nyugat-európai értéktőzsdéken vegyes képet mutattak az indexek az amerikai nyitáskor: a londoni FTSE-100 index 0,12 százalékos, a frankfurti DAX-30 index pedig 0,33 százalékos pluszban, míg a párizsi CAC-40 0,10 százalékos mínuszban állt délután fél négykor. A dollár erősödik. A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0684 dollárt adtak, 0,59 százalékkal erősödött az amerikai deviza.

A japán jenhez képest 0,86 százalékkal drágult a dollár, 114,27 jenen forgott. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára emelkedik. Közép-európai idő szerint csütörtök délután fél négy után pár perccel a New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta márciusi szállításra hordónként (159 liter) 53,77 dollárba került, 1 dollár 2 centtel, 1,93 százalékkal drágult.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára márciusi szállításra hordónként 1 dollár 18 centtel, 2,14 százalékkal 56,26 dollárra nőtt az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében. Szerdán történelmi rekordértékeken zárt a New York-i értéktőzsde mindhárom vezető indexe. A Dow Jones 0,78 százalékkal, 20 068,51 pontra, a Standard & Poor's 500-as mutató 0,80 százalékkal, 2298,37 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,99 százalékkal, 5656,34 pontra emelkedett.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com