Enyhe emelkedést várnak az elemzők

A kedvező nemzetközi hangulatnak köszönhetően enyhe emelkedést várnak az MTI-nek nyilatkozó elemzők csütörtökön a BÉT-en.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: az európai piacokon enyhén optimista hangulat uralkodik, a magyar tőzsdén pedig több blue chip fontos technikai szinthez ért, az OTP-nél a 7500 forintos, a Richternél az 5800 forintos, a Molnál a 17 500 forint körüli szintet érdemes figyelni, sikerül-e áttörniük. A befektetők szeretik a magyar eszközöket - tette hozzá.

bét

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárja szerint az emelkedő olajárak pozitív irányba vitték az amerikai kereskedést, a hírekre a Mol is pozitívan reagálhat a reggeli nyitásban. Az európai hangulatot a vártnál erősebb német ipari megrendelési adatok javítják csütörtök reggel - tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 83,94 pontos, 0,29 százalékos csökkenéssel, 28 487,05 ponton zárt szerdán. A Mol 105 forinttal, 0,60 százalékkal 17 480 forintra erősödött, 1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 42 forinttal, 0,56 százalékkal 7456 forintra csökkent, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,44 százalékkal 452 forintra nőtt, forgalma 316 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 68 forinttal, 1,17 százalékkal 5762 forintra esett, forgalmuk 1 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com