Erős volt a júniusi forgalom a BÉT-en

Erősödött júniusban a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma, a részvénypiac napi átlagforgalma 9,3 milliárd forintra nőtt a májusi 8,4 milliárdról - közölte a BÉT hétfőn az MTI-vel.

A tőzsde tájékoztatása szerint a megnövekedett volatilitást elsősorban a Brexit miatt kialakult intenzív kereskedés okozta.

Jelenlegi köztes hangulat Jelenlegi köztes hangulat

A részvénypiaci forgalom júniusban 205 milliárd forintot tett ki az előző havi 177 milliárd forint után, és a tavaly júniusi 172 milliárd forintos forgalmat is meghaladta.

A BUX több európai indextől eltérően csak kissé csökkent, 26 325 ponton zárt június 30-án, 0,74 százalékkal alacsonyabban a május végi záró értékénél. Az év eleje óta a BUX 10,3 százalékkal emelkedett június végéig.

Júniusban a BÉT vezető részvényei közül egyedül a Mol emelkedett, 6,1 százalékkal, a Richter árfolyama nem változott, az OTP-részvények ára 6,8 százalékkal esett, a Magyar Telekom pedig 1,3 százalékkal gyengült.

A tőzsdetagok részvénypiaci forgalmi rangsorát júniusban a Concorde Értékpapír Zrt. vezette 94 milliárd forintos forgalommal, ami az összforgalom 23 százalékát jelentette.

Második helyen az Erste Befektetési Zrt. állt 78 milliárd forinttal, ami 18,9 százalékos piaci részesedésnek felel meg. Harmadik helyezett a Wood & Company, amely 60 milliárd forint értékben kereskedett a részvénypiacon, a piaci forgalom 14,6 százalékát adta.

BET logo

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com