Esésre számítanak az elemzők a tőzsdén

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint eséssel indulhat a kereskedés a BÉT-en, miután hétfőn az amerikai részvényindexek 2-3 százalékos csökkenéssel zártak.

Az OTP árfolyamában a 11 000 forintos, a Mol grafikonján a 2700 forintos, a Richter esetében az 5100 forintos támaszra érdemes figyelni a következő időszakban. Az elemző ismertette azt is, hogy a Richter közzétette a közgyűlési előterjesztési javaslatait, a részvényenként 68 forintos osztalék kifizetéséhez a szelvényvágás napja június 6. lesz. A vállalat korábban közölte, hogy az Esmya nevű gyógyszerével kapcsolatban 42 milliárd forintos leírást számol el, amely meg is történt, azonban a kedden közzétett dokumentum alapján további egyéb ráfordítások is tovább rontották az eredményt. A korábban közölt üzemi eredmény 68,7 milliárd forintról 20,7 milliárd forintra apadt, míg a nettó profit 51,2 milliárd forintról 10 milliárd forintra esett vissza - tette hozzá.



Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője a romló nemzetközi hangulat miatt szintén esésre számít a négy napos hétvége után a nyitásban a magyar részvénypiacon, amit kisebb felpattanás követhet. Megjegyezte, hogy a nemzetközi piaci hangulatnak általában az OTP és a Mol van kitéve, így azok negatív tartományban kezdhetnek, ezzel szemben a Richter és a Magyar Telekom jobban állhatják majd a sarat.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 475,59 pontos, 1,29 százalékos emelkedéssel, 37 258,90 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 30 forinttal, 1,09 százalékkal 2772 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 1,42 százalékkal 11 420 forintra nőtt, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,78 százalékkal 453,50 forintra emelkedett, forgalma 260,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,76 százalékkal 5305 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com