FBAMASZ: 60-70 ezer kgfb-szerződést is lecserélhetnek az érintett autósok

November végére az érintett mintegy 400 ezer személyautóból várhatóan 60-70 ezer kgfb-szerződését is lecserélhetnek, mivel egyes biztosítók az idén is vonzó díjakkal igyekeznek bővíteni ügyfélkörüket és így az autósok jelentős része találkozhat a jelenlegi biztosításánál kedvezőbb konstrukciókkal - hívta fel a figyelmet hétfői elemzésében a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).Utolsó hetébe ért az év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány, amelyben a független alkuszcégek élénk érdeklődés mellett a tavalyihoz hasonló vagy annál kissé alacsonyabb díjszintről számolnak be. Az online kötések éves átlagdíja ebben az időszakban 30 ezer forint körül alakul. Ebben az időszakban alapvetően a 2010 előtt vásárolt, és azóta is folyamatosan ugyanannál a tulajdonosnál lévő autók az érintettek.

Besnyő Márton, a FBAMSZ Gépjárműszekciójának elnöke szerint a kampányban érintett autósok körében átlag felett vannak olyanok, akik hosszú ideje kármentesen vezetnek. Elsősorban értük folyik az a biztosítók közti verseny, amely az idén sok esetben jelentős díjmegtakarítást is eredményezhet: a szerződésüket már lecserélő autósok az eddigi biztosítójuk által megajánlott díjnak átlagosan 25-30 százalékát is meg tudták takarítani a váltással - hangsúlyozta.

Az előző évek tapasztalatai szerint a kampány legintenzívebb szakasza az utolsó hétre esik, a teljes novemberi időszak váltásainak mintegy 40 százaléka ezekben a napokban zajlik le - emelte ki a közlemény.

Az FBAMSZ arra figyelmezteti az érintett, váltani szándékozó autósokat, hogy fokozottan ügyeljenek a határidő betartására, mivel akinek a felmondása nem érkezik be határidőn belül a biztosítójához, automatikusan a következő egy évre megállapított új díjon viszi tovább a jelenlegi kötelező biztosítását.

A december 1-jei határidő csak a jelenlegi szerződés felmondására vonatkozik, új szerződés megkötésére egészen december 31-ig van lehetőség. A gyakorlatban ugyanakkor ezt a két lépést, a mostani szerződésének felmondását és az új szerződés megkötését az ügyfelek túlnyomó része egy időben, valamelyik alkuszi összehasonlító oldalon teszi meg a FBAMASZ tájékoztatása szerint.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com