Felfüggesztették az FHB részvényeinek tőzsdei kereskedését

Három napra felfüggesztette az FHB Jelzálogbank Nyrt. részvényeinek kereskedését hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). A BÉT honlapján közölt tájékoztatás szerint a felfüggesztés a hétfői kereskedési nap nyitásától a december 30-ai tőzsdei nap zárásáig tart.

Mivel december 31-én zárva lesz a tőzsde, ez azt jelenti, hogy ebben az évben már nem kereskednek a bank papírjaival, hacsak addig nem hozza nyilvánosságra az FHB az értékpapírjainak kereskedését befolyásoló információt.

fhb

A felfüggesztés indoklása szerint a kibocsátó a következő napok során olyan döntésekről kíván tájékoztatást közzétenni, amelyek az általa kibocsátott értékpapírok árfolyamát jelentős mértékben befolyásolhatják, erre tekintettel kérelmezte részvényei kereskedésének felfüggesztését.

Az FHB Nyrt. hétfőn rendkívüli közgyűlést tart. A korábban közzétett közgyűlési előterjesztések szerint a tulajdonosok az eddiginél nagyságrenddel nagyobb tőkeemelési lehetőségre hatalmazzák fel az igazgatóságot.

Az igazgatóság a jövőben az alaptőke 67,5 százalékával egyenlő összeggel, maximum 4,45 milliárd forinttal emelheti meg a bank alaptőkéjét az elkövetkező két évben. A jelenleg érvényes, a 2014 tavaszi közgyűlésen kapott tőkeemelési felhatalmazás ennél kisebb összegre, 1,65 milliárd forintra szólt, ami az alaptőke 25 százalékát jelenti. A tőkeemelés megvalósulhat törzs-, vagy akár elsőbbségi részvények kibocsátásával is.

A nagyobb összegű tőkeemelési lehetőséget a piaci és szabályozói környezetváltozásokkal indokolja az FHB. A tőkehelyzet rendezését egyrészt szükségessé teszik a Magyar Nemzeti Bank új előírásai, amelyek 2016. január 1-jétől a tőkekövetelmények kalkulációjára vonatkozó szigorúbb számítási módokat vezetnek be.

Másrészt a 2015 júniusában elfogadott Jelzáloghitel-finanszírozás Megfelelési Mutató (JMM) bevezetése miatt új üzleti lehetőségek nyílnak a jelzálogbank klasszikus alaptevékenysége, a refinanszírozás számára. Az FHB arra számít, hogy a takarékszövetkezeti integrációba tartozó társaságokon kívül a hitelintézeti piac más szereplői számára is nyújthat refinanszírozást.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com