Felkészült az MNB a fogyasztói devizahitelek forintosítására

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felkészült a fogyasztói devizahitelek forintosítására, így az egy lépésben, gyorsan és rendezett módon mehet végbe - közölte a jegybank vasárnap az MTI-vel.

mnbA közlemény szerint az MNB minden nagyobb partnerbankjával szerződést kötött, valamint a bankszövetséggel egy megállapodást is aláírt annak érdekében, hogy a bankok a forintosításból származó devizalikviditást ne a piacon, hanem az MNB tenderein szerezzék be.

Közölték, a MNB jelentős szerepet vállal a deviza- és a devizaalapú fogyasztói jelzáloghitelek forintra váltásában azzal, hogy a bankok számára biztosítja a forintosításhoz szükséges deviza teljes mennyiségét.
Az MNB számára kiemelt cél, hogy a szükséges deviza mennyiségét olyan módon juttassa el a pénzügyi rendszernek, hogy a forintosítás zökkenőmentes legyen - írták.

Emlékeztettek arra, hogy első lépésben a monetáris tanács november 4-i ülésén döntött arról, hogy az MNB rendelkezésre bocsátja a bankrendszer számára a fogyasztói devizahitelek forintosításához szükséges, maximum 9 milliárd euró összegű devizamennyiséget, majd második lépésben november 7-én az MNB minden érintett partnerbankkal formális szerződést kezdeményezett.

Hozzátették: ebben az MNB vállalta, hogy a partnerkörébe tartozó hitelintézetek számára biztosítja a forintosításhoz kapcsolódó fedezési ügyletek teljes devizaigényét. A jegybankkal egyedi megállapodást kötő hitelintézetek pedig azt vállalták, hogy minden fedezeti ügyletekhez szükséges devizaigényüket a jegybanktól szerzik be a devizapiac helyett.

Közölték, a szerződést már minden jelentős fogyasztói deviza- és devizaalapú jelzáloghitelekkel rendelkező bank aláírta.

A tájékoztatás szerint a harmadik lépésben - november 7-én - Matolcsy György jegybankelnök és Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke megkötötték a megállapodást, amely részletesen szabályozza a forintosításhoz kapcsolódó ügyletek legfontosabb üzleti feltételeit.

Az egyedi szerződések és az MNB-bankszövetség közötti megállapodás értelmében a jegybank az első devizanyújtó tenderét november 10-én 10 órakor tartja. A jegybank az egyedi megállapodást kötött hitelintézeteknek az előre egyeztetett mértékben rendelkezésre bocsátja a fogyasztói deviza- és devizaalapú jelzáloghitelek forintra konvertálásából adódó fedezeti igény kielégítéséhez szükséges devizát, euró devizanemben a tender időpontjában elérhető legutolsó hivatalos MNB árfolyamon.

A közlés szerint az MNB devizanyújtó programját úgy alakították ki, hogy lefedje a bankok igényeit és emellett a keretösszegek teljes kihasználása esetén se veszélyeztesse a jegybank tartalék-megfelelését. Ez utóbbira az jelent garanciát, hogy a jegybank által rendelkezésre bocsátott eszközök egyrészt mérséklik a rövid lejáratú külső adósságot és így a jegybanki devizatartalék-igényt, másrészt a devizatartalékok az elkövetkező 3 évben megfelelően szétterített, fokozatos felhasználásával biztosítják a bankok számára a forintosításból származó devizakeresletük kielégítését.

Az MNB felkészült a devizahitelek kivezetésére, a megtett lépések lehetővé teszik a fogyasztói deviza- és deviza alapú jelzáloghitelek gyors és rendezett forintosítását - áll a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com