Financial Times: az utóbbi négy év legrosszabb negyedéve a tőzsdéken

Az utóbbi négy év legrosszabb negyedévét zárják a világ tőzsdéi a Financial Times szerdai összesítése szerint.

A londoni gazdasági napilap kimutatta, hogy a tőzsdéken forgó részvényállomány globálisan számolt piaci tőkeértéke a harmadik negyedévben több mint tízezer milliárd dollárral zuhant; ilyen negyedéves veszteségre 2011 óta nem volt példa.

Végtörlesztés: Financial Times

A legnagyobb feltörekvő piacok tőzsdei teljesítményét mérő, piaci tőkeérték-súlyozással számolt FTSE Emerging Index 21 százalékkal gyengült ebben a negyedévben, ami szintén 2011 óta nem mért negyedéves veszteség, és az ötödik legrosszabb teljesítmény az ezredforduló óta eltelt másfél évtizedben.

A széles merítésű amerikai S&P 500-as tőzsdeindex 8,7 százalékot esett a szeptemberrel záruló három hónapban, ami 2011 harmadik negyedéve óta a legnagyobb visszaesés.

A Financial Times által idézett piaci elemzők a két hét múlva kezdődő negyedéves amerikai vállalati eredménybeszámoló-szezontól sem várnak túl sok jót. A várakozások átlaga szerint az amerikai vállalati szektor eredménye éves összevetésben 4,6 százalékkal, a forgalom 3,3 százalékkal csökkenhetett a harmadik negyedévben.

A befektetési banki szektor által a vállalati egyesülésekből és felvásárlásokból (M&A), az érték- és adósságpiaci műveletekből, valamint a szindikált hitelezésből beszedett díjak összege 16,5 milliárd dollár volt ebben a negyedben, a legalacsonyabb a 2011 negyedik negyedévében - az euróövezeti adósságválság akkori mélypontján - számlázott 16,3 milliárd dolláros díjösszeg óta.

A Financial Timesnak nyilatkozó piaci szakértők szerint ha nem is a közvetlen oka, de mindenképpen a katalizátora volt a piaci felfordulásnak az amerikai jegybank szerepét ellátó Federal Reserve monetáris szigorításával kapcsolatos várakozás. Jóllehet a Fed szeptemberben végül is nem jelentett be kamatemelést, a Pimco globális alapkezelő egyik piaci stratégája a londoni gazdasági lapnak azonban elmondta, hogy a piac "tipikus pavlovi reflexként a puszta gondolatra is megremegett", és ez igen jelentős eseményláncolatot indított el, ami végigsöpört az egész világon.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja

NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja

A 2025-re vonatkozó bevallások tervezetét idén is elkészíti a NAV, de akik maguk töltenék ki a dokumentumot, már hozzáférhetnek az szja-bevallás webes kitöltő programjához - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

http://ujhazak.com