Folytatódhat a csökkenés a tőzsdén az elemző szerint
A kissé bizonytalan nemzetközi befektetői hangulat miatt pénteken folytatódhat a negatív korrekció a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 450,8 pontos, 0,42 százalékos csökkenéssel, 106 091,94 ponton zárt csütörtökön.
Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyamában 31 000-31 100 forint között húzódik fontos ellenállás, míg 30 191 forintnál támasz. Csütörtökön az OTP-részvények ára 260 forinttal, 0,84 százalékkal 30 710 forintra csökkent, forgalmuk 8,8 milliárd forintot tett ki.
A Mol árfolyamát az 50 napos mozgóátlag tartja 3001 forintnál, ellenállás pedig 3022 forintnál látható. Az előző nap a Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 3008 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
A Richter ismét a 10 700 forintos szint felett tudott zárni, a következő erős ellenállás 10 820 forint közelében húzódik. Csütörtökön a Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,09 százalékkal 10 750 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.
Az elemző szerint a Magyar Telekom az 1979 forintos ellenállás közelében zárt, a következő potenciális akadály 2 ezer forintnál húzódik. Az előző nap a Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,2 százalékkal 1980 forintra esett, forgalma 614,6 millió forint volt.
(Forrás: MTI)
Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyamában 31 000-31 100 forint között húzódik fontos ellenállás, míg 30 191 forintnál támasz. Csütörtökön az OTP-részvények ára 260 forinttal, 0,84 százalékkal 30 710 forintra csökkent, forgalmuk 8,8 milliárd forintot tett ki.A Mol árfolyamát az 50 napos mozgóátlag tartja 3001 forintnál, ellenállás pedig 3022 forintnál látható. Az előző nap a Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 3008 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Hozzászólások