Gyenge kezdés várható Európában

A szavazás azonban sokak szerint valójában a kormányfő eddigi tevékenységének megítéléséről szólt.

Az alkotmánymódosítás elutasítása pedig megfigyelők szerint veszélybe sodorhatja az olasz bankrendszer megerősítésére irányuló intézkedéseket és ezzel az euróövezet stabilitását is, mivel a reformterveket elutasító 5 Csillag (M5S) mozgalom hatalomra kerülése esetén népszavazást tartana Olaszország euróövezeti tagságáról. Matteo Renzi miniszterelnök hétfő hajnalban megerősítette lemondási szándékát.



Az euró árfolyama a hajnali órákban 20 havi mélypontra csökkent az ázsiai kereskedelemben. Az euró jegyzése 1,0506 dollárig esett. Pénteken még 1,067 dollár közelében állt a jegyzés.

Legutóbb az eurót 2015 márciusában jegyezték a hétfő reggelivel hasonlóan gyenge szinten. A határidős indexjegyzések alapján a milánói FTSE MIB index 370 pont veszteséggel kezdhet. Az index pénteken 11 pont, 0,1 százalék veszteséggel 17 086 ponton zárt, a hetet viszont 3,5 százalék nyereséggel fejezte be.
A frankfurti DAX index a határidős jegyzések alapján 67 ponttal, a párizsi CAC-40 index 21 ponttal, a londoni FTSE-100 index 26 ponttal, a madridi IBEX pedig 156 ponttal kezdhet alacsonyabban hétfőn. Pénteken az európai tőzsdék veszteséggel zártak, a legnagyobb európai vállalatok részvényeit követő FTSE Eurofirst 300 index 0,27 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,40 százalékkal gyengült. Frankfurtban a DAX index 20 ponttal, 0,20 százalékkal, 10 513 pontra csökkent, a londoni FTSE-100 index 22 ponttal, 0,33 százalékkal gyengült 6730 pontra, Párizsban 0,70 százalékkal, 31 ponttal, 4528 pontra csökkent a CAC-40 index. A spanyol IBEX-35 index 62 ponttal, 0,72 százalékkal, 8607 pontra csökkent.

A hetet a londoni index 1,6 százalék, a frankfurti index 1,7 százalék, a párizsi index 0,5 százalék, a madridi index 0,8 veszteséggel fejezte be. Az ázsiai tőzsdék veszteséggel indították a hétfői globális kereskedést. Az európai kezdés előtt bő másfél órával Tokió 0,88 százalék, Szöul 0,28 százalék, Hongkong 0,81 százalék, Tajpej 0,31 százalék veszteséget mutatott.

Sanghajban a tőzsdeindex 1,40 százalékkal esett. Hétfőn kezdte meg a működését a sencseni és a hongkongi tőzsdék összekötő elektronikus kereskedési kapcsolat, ami elérhetővé teszi külföldi befektetőknek a sencseni tőzsdén jegyzett 881 részvényt, illetve a kínai befektetőknek a hongkongi tőzsdén jegyzett papírok közül 417-et. Hongkong és Sanghaj között 2014-ben létesült hasonló összeköttetés. Az amerikai tőzsdék vegyesen zártak pénteken: a DJIA 0,11 százalékkal csökkent, az S&P-500 0,04 százalékkal emelkedett, a Nasdaq Composite 0,09 százalékkal erősödött.
A hetet a DJIA 0,1 százalék nyereséggel fejezte be. Az index negyedik hete zárt pozitívan. Az S&P-500 index viszont egy százalékkal, a Nasdaq Composite 2,7 százalékkal gyengült a múlt héten. Mindkét indexnek három nyereséges hete volt ezt megelőzően. Az olajár csökkent kissé hétfőn reggel, mivel a termelő amerikai olajkutak számának növekedése bizonytalanná tette a piacokat az OPEC januárban kezdődő termeléscsökkentésének ismeretében is.

Az európai kezdés előtt másfél órával a Brent nyersolaj ára 1,01 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedésben, hordónként 53,91 dolláron, a WTI nyersolaj ára pedig 1,08 százalékkal alacsonyabban, 51,12 dolláron. Mindkét olajtípus ára mintegy tíz százalékkal emelkedett a múlt héten.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com