Iránykeresésre számítanak az elemzők a tőzsdén

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: nem lesz jelentős elmozdulás a következő napokban a magyar piacon, szűk sávban mozoghat az index.

Hozzátette: elsősorban a kispapírok voltak jelentős vételi nyomás alatt a hétfői kereskedésben. Kitért arra, hogy a Societe Generale francia bank az OTP részvényeit továbbra is tartásra ajánlja, célárfolyamát 8953 forintról 8904 forintra csökkentette. Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője is iránykeresésre számít a kereskedésben, kevés elmozdulással.



Az OTP célárcsökkentése miatt az eladók lehetnek többségben, alulteljesítő lehet a részvény. A makrogazdasági adatok közül kedden az ipari termelés januári előzetes adatait közli első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a tavaly negyedik negyedévi bruttó hazai termék (GDP) részletes adatait is közzéteszik - mondta. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 12,32 pontos, 0,04 százalékos csökkenéssel, 33 181,49 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt. A Mol 90 forinttal, 0,43 százalékkal 20 790 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,45 százalékkal 8910 forintra csökkent, forgalmuk 2,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,60 százalékkal 501 forintra nőtt, forgalma 829,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 28 forinttal, 0,43 százalékkal 6475 forintra esett, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com