Iránykeresésre számítanak az elemzők a tőzsdén

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy álmosabb nyári kereskedés várható, nagyobb elmozdulás nélkül.

A Richter árfolyamában napon belül nagyobb mozgásokra számít, ugyanakkor megjegyezte, hogy a papír tarthatja a 4800 forintos szintet. Az OTP és a Mol részvényei vélhetően a pénteki árszinten mozognak majd - tette hozzá. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzőjének kommentárja szerint a bizonytalan nemzetközi befektetői hangulat miatt iránykereséssel indulhat a hétfői kereskedés.

A vezető részvényekről közölte, a Richter megkapaszkodott a 4800 forintos szint felett, a piaci szereplőknek ezt a támaszt érdemes figyelni. Az OTP árfolyama továbbra is a 10 000 forintos szinttel küzd, amennyiben ezt sikerülne ismét áttörni, akkor az elemző szerint némi emelkedés várható a bankpapír piacán.



A Mol részvények ára emelkedett pénteken, ezért a társaság árfolyamában folytatódhat a pozitív irányú mozgás, ugyanakkor a Magyar Telekom továbbra is a 400 forintos, lélektanilag fontos támasszal néz szembe. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 68,69 pontos, 0,20 százalékos emelkedéssel, 35 186,52 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt. A Mol 44 forinttal, 1,65 százalékkal, 2708 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,50 százalékkal, 9960 forintra csökkent, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal, 401 forintra nőtt, forgalma 157,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 42 forinttal, 0,86 százalékkal, 4830 forintra esett, a részvények forgalma 3,4 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3834,35 ponton zárt pénteken, ez 3,43 pontos, 0,09 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com