Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

Kisebb elmozdulással, iránykereséssel indulhat pénteken a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a nemzetközi befektetői hangulat alapján az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 447,78 pontos, 0,41 százalékos csökkenéssel, 109 379,24 ponton zárt csütörtökön.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a csütörtöki kereskedésben többnapos emelkedést követően 34 ezer forintra esett vissza az OTP árfolyama, amelyben erős támasz 33 316 forintnál húzódik, míg ellenállási szintek 34 590, majd 35 ezer forintnál láthatók.

Csütörtökön az OTP-részvények ára 450 forinttal, 1,31 százalékkal, 34 000 forintra csökkent, forgalmuk 11,1 milliárd forintot tett ki.

A Mol továbbra is fontos mozgóátlagok alatt tartózkodik, amelyek 2930 és 2939 forintnál jelentenek ellenállást, támasz 2900 forintnál látható. Az előző nap a Mol 12 forinttal, 0,41 százalékkal, 2912 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

A Richter továbbra is a 9870 forintos ellenállás és a 9700 forintos támasz között mozog. A Richter a részvényalapú munkavállalói és vezetői ösztönzési rendszer részvényszükségletének biztosítása érdekében 30 ezer darab saját részvényt vett, 9765 forintos átlagáron. Csütörtökön a Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,05 százalékkal, 9795 forintra esett, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.

Az elemző szerint a Magyar Telekom a 30 napos mozgóátlagot próbálja áttörni, amely 1768 forintnál látható, a következő ellenállás az 50 napos mozgóátlag 1787 forintnál. Az előző nap a Magyar Telekom árfolyama 20 forinttal, 1,14 százalékkal, 1774 forintra nőtt, forgalma 467,8 millió forint volt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com