Iránykereséssel kezdődhet a kereskedés a tőzsdén

A határidős árazások alapján iránykereséssel kezdődhet a hétfő reggeli kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 563,8 pontos, 0,57 százalékos emelkedéssel 100 198,56 ponton zárt pénteken.Czibere Ákos az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a pénteki kereskedés során a vezető részvények közül egyedül az OTP tudott erősödni, amely az 50 napos mozgóátlag fölé emelkedett, így az most 29 383 forintnál rövid távú támaszt képez, ez alatt további támasz 28 740 forintnál látható, míg felfelé 29 969 forintnál látható rövid távú ellenállás.

Pénteken az OTP-részvények ára 520 forinttal, 1,8 százalékkal 29 410 forintra erősödött, forgalmuk 15,5 milliárd forintot tett ki.

A Mol pénteken tovább csökkent, de végül a 2764 forintnál látható támaszt nem tudta érdemben áttörni, amennyiben hétfőn tovább csökken az árfolyam 2750 forint környékén egy erősebb támasz, felfelé 2904 forintnál pedig az első ellenállás húzódik. Pénteken a Mol 24 forinttal, 0,86 százalékkal 2772 forintra csökkent 4,1 milliárd forintos forgalomban.

A Richter ugyancsak gyengült a pénteki kereskedésben, a 9870 forintos támasz alatt zárt az árfolyam, amely most ellenállást képez, a következő támasz 9500 forintnál látható az árfolyamban. Pénteken a Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 0,81 százalékkal 9790 forintra gyengült, a részvények forgalma 7,1 milliárd forintot ért el.

Az elemző szerint a Magyar Telekom árfolyama az 1850 forintnál húzódó emelkedő trendvonal alá süllyedt, ez most ellenállást képez az árfolyamban, amiben a következő támasz 1800 forintnál látható. Pénteken a Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,22 százalékkal 1848 forintra esett, forgalma 1,8 milliárd forint volt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com