Jelentős esésre számít az elemző a tőzsdén

Jelentős esésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az Erste Befektetési Zrt. elemzője.

Nagy András az MTI-nek elmondta: az OTP részvények 5 százalékát értékesítik, az eladó valószínűleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., tehát az állam. A korábbi tapasztalatok alapján az ilyen mértékű eladás mintegy 5-6 százalékos esést okozott a tőzsdén.

bét

Kifejtette: mivel az OTP az egyik legnagyobb súlyú magyar részvény, várhatóan rendkívül gyenge teljesítménye magával ránthatja a BUX-indexet is.

Korábban közölték, az ajánlattevő kifejezetten fenntartja magának a jogot, hogy az árak figyelembe vétele alapján ne tegyen aukciós ajánlatot az előre meghirdetett mennyiségre. Ügyletkötési időszak 12 órától 16 óra 30 percig tart. Az értékesítésre felajánlott darabszám 14 091 953.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 130,82 pontos, 0,59 százalékos csökkenéssel, 22 064,52 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 4,8 milliárd forint volt. A Mol 210 forinttal, 1,59 százalékkal, 12 990 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 72 forinttal, 1,25 százalékkal, 5670 forintra esett, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,78 százalékkal, 387 forintra erősödött, forgalma 221,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 27 forinttal, 0,56 százalékkal, 4877 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com