Júliusban szinten maradt a BÉT

Júliusban a részvényforgalom 169,4 milliárd forintot tett ki, ami alacsonyabb a júniusi 212,2 milliárd forinthoz képest, de még a szokásosan alacsony nyárközepi forgalmakhoz képet is kisebb.

A forgalom 2017 júliusában 198,2 milliárd forint volt - tették hozzá. A napi átlagos kereskedési érték júliusban 7,7 milliárd forint volt, ami szintén alacsonyabb, mint a megelőző havi (10,1 milliárd forint), illetve az egy évvel korábbi (9,4 milliárd forint). A BÉT emlékeztetett: a nemzetközi börzék változékonyak voltak júliusban. A globális politikai híreket, így a tőkepiaci mozgásokat szinte kisajátította Donald Trump amerikai elnök, aki a Twitteren megfogalmazott üzeneteivel sokszor megmozgatta a piacokat.



A BÉT részvényszekciójában a négy kiemelten fontos papír közül a Richter-árfolyama 3,7 százalékkal esett, az OTP, a Mol és a Magyar Telekom szinten maradt. Arra is felhívták a figyelmet, hogy kiemelkedett az Opus Global track recordja, de egy hónapos távlatban most 13,2 százalékkal lefelé korrigált a részvény. A forgalmi listát ezúttal is az OTP részvényei - 70 milliárd forint - vezették, de ezúttal a Richter - 54,5 milliárd forint - jött fel a második helyre és a Mol - 25,9 milliárd forint - csak harmadik lehetett.

A 338,8 milliárd forintos duplikált forgalomból a befektetési szolgáltatók közül júliusban a Concorde Értékpapír hasította ki a legnagyobb szeletet - 95,6 milliárd forinttal -, amelyet a Wood & Company követett - 80,6 milliárd forintos kereskedési értékkel - és az Equilor ismét beért a harmadik helyre - 52,9 milliárd forintos forgalommal.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com