Kapitány István: a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatói feladatait a jövőben Gerendás János látja el

Az uniós források hazahozatalában és hatékony felhasználásában a jövőben fontos szerepet játszó Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezetésében változás történt: a bank elnök-vezérigazgatói feladatait a jövőben Gerendás János látja el - közölte a gazdasági és energetikai miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.Kapitány István posztjában emlékeztetett arra, hogy Gerendás János több mint másfél évtizedes pénzügyi, gazdaságpolitikai és intézményvezetői tapasztalattal rendelkezik. A Magyar Nemzeti Bank monetáris politikai, majd statisztikai igazgatójaként kiemelt fontosságú és nagy létszámú szakmai szervezeteket vezetett. Ezekben a pozíciókban részt vett a monetáris politika alakításában, majd meghatározó szerepet vállalt a hazai pénzügyi és felügyeleti statisztikák elkészítésében, a pénzügyi rendszer működését támogató adat- és információs rendszerek fejlesztésében, valamint nemzetközi szakmai fórumokon is képviselte Magyarországot.

Korábbi kormányzati és piaci szerepköreiben egyaránt bizonyította stratégiai szemléletét és vezetői képességeit, ezért a miniszter meggyőződése, hogy Gerendás János felkészülten és felelősséggel tudja ellátni új feladatát.

"Gerendás Jánostól transzparens, költséghatékony szakmai munkát várok el, melynek első lépése egy átfogó audit mellett az EU források fogadásához szükséges átalakítások elvégzése lesz" - fogalmazott Kapitány István a közösségi oldalán. A miniszter arra is kitért, hogy a vezérigazgató kinevezésével egyidejűleg új, átmeneti igazgatóságot és felügyelőbizottságot állítottak fel, "akiknek eredményes munkát kívánok".

Az új vezetőség feladata hatalmas lesz, hiszen az uniós pénzek hazahozatalában kulcsszerepet fog játszani az intézmény. Emellett természetesen feladata az MFB-nek, hogy a vállalkozások versenyképességének javításában, a beruházások támogatásában és a magyar gazdaság hosszú távú fejlődésének elősegítésében is fontos szerepet játsszon - hangsúlyozta Facebook-oldalán Kapitány István. Az MFB honlapján a Vezetőség link alatt olvasható tájékoztatás szerint Kovács Zsoltot váltja az MFB élén Gerendás János.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja

NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja

A 2025-re vonatkozó bevallások tervezetét idén is elkészíti a NAV, de akik maguk töltenék ki a dokumentumot, már hozzáférhetnek az szja-bevallás webes kitöltő programjához - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

http://ujhazak.com