Kavosz: januártól kedvezőbbek lesznek a Széchenyi Kártya feltételei

Januártól a vállalkozások minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel juthatnak a Széchenyi Kártya Program hiteltermékeihez, egy-egy hitelterméknél ez több mint 100 ezer forint megtakarítást is jelenthet, amelyet a vállalkozások további fejlesztésekbe, árukészletük bővítésére, adott esetben további munkavállaló felvételére tudnak felhasználni - közölte a programot működtető Kavosz Zrt..

A tájékoztatás szerint 2016. január elsejétől a Széchenyi Kártya Folyószámlahitelnél már a teljes hitelösszegre jár a kezességi díjtámogatás, a Széchenyi Forgóeszközhitel kamattámogatásának mértéke az eddigi 2 százalékról 3 százalékra emelkedik, a Széchenyi Beruházási, Önerő Kiegészítő és Támogatást Megelőlegező Hitelek 5 százalékos mértékű kamattámogatását és a kezességi díjtámogatását a továbbiakban az állam a teljes futamidőre biztosítja a vállalkozások számára.

szepkartya

Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója a közleményben felidézte, hogy már az idén is több könnyítést vezettek be. A Széchenyi Kártya Folyószámlahitel és az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel maximálisan igényelhető keretösszegét 50 millió forintra emelték, megteremtették a két folyószámlahitel konstrukciókon belül a bankváltás lehetőségét, a 25 millió forint összegű hitel igényléséig már elegendő egy teljes lezárt éves gazdálkodói múlt, valamint az Agrár Széchenyi Kártya keretében a kedvezőtlen időjárás miatt kárt szenvedett vállalkozások a jogosultsági feltételeknek való megfelelés esetén költségmentesen - kamat és egyéb díj, költség nélkül - juthatnak kedvező finanszírozási lehetőséghez.

A Kavosz adatai szerint eddig mintegy 1490 milliárd Széchenyi Kártya Folyószámlahitelt folyósítottak a vállalkozások részére, 222 ezer hitelszerződést kötöttek, 10 milliós hitelkeretnél az állami támogatás több mint 450 ezer forint. Egy 50 millió forintos hitelnél a kezesi díjtámogatás 2016. január elsejétől a 25 millió forint feletti részre történő biztosítása az érintett vállalkozás számára 140 ezer forint megtakarítást jelent a többlettámogatás révén.

Eddig több mint 1500 vállalkozás kötött Széchenyi Forgóeszközhitel szerződést, a kihelyezett hitelállomány 17,4 milliárd forint.

A Széchenyi Forgóeszközhitel kamata éves nettó 4,35 százalék, amely a kamattámogatás emelésének köszönhetően 3,35 százalékra csökken a 2016. január 1-től szerződő ügyfeleknek. Ez egy 10 millió forintos hitelnél éves szinten 100 ezer forint megtakarítást jelenthet. A legtöbb vállalkozás 5, 10 vagy 25 milliós hitelt igényel, az átlagos hitelösszeg 11,4 millió forint ebben a konstrukcióban.

Az 5 százalékos kamattámogatás kiterjesztése teljes futamidőre egy átlagosnak tekinthető, 30 millió forint hitelösszegű, 10 éves futamidejű Széchenyi Beruházási Hitel esetén a teljes futamidőre 3,8 millió forint, a kezességi díjtámogatás kiterjesztése pedig további mintegy 500 000 forint megtakarítást jelent a vállalkozás számára.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com