Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés a szakértő szerint
Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, miután a bíróság - nem jogerősen - érvénytelenítette Donald Trump vámjainak nagyobb részét. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 828,89 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 96 852,66 ponton zárt szerdán.
Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy "csúcstámadás" jöhet a BUX indexben, a jelenlegi csúcs 97 374 pont, ez könnyen megdőlhet a kedvező hangulat miatt.
A vezető részvények közül az OTP árfolyama visszakapaszkodott a 27 040 forintos támasz fölé, a következő fontos ellenállás 27 870 forintnál látható. Az OTP-részvények ára szerdán 660 forinttal, 2,47 százalékkal 27 430 forintra erősödött, forgalmuk 10,0 milliárd forintot tett ki.
A Richter grafikonján változatlanul 10 300, majd 10 ezer forintnál láthatók támaszok, 10 500 forint felett pedig ellenállások. A Richter-papírok árfolyama szerdán 80 forinttal, 0,77 százalékkal 10 320 forintra esett, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.
A Mol árfolyamában 3090 forintnál látható támasz, 3166, majd 3215 forintnál ellenállás. A Mol árfolyama szerdán 18 forinttal, 0,57 százalékkal 3140 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban.
A Magyar Telekom esetében 1800 forintnál adódik a következő fontosabb ellenállás. A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 0,45 százalékkal 1774 forintra nőtt szerdán, forgalma 2,4 milliárd forint volt.
(Forrás: MTI)
Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy "csúcstámadás" jöhet a BUX indexben, a jelenlegi csúcs 97 374 pont, ez könnyen megdőlhet a kedvező hangulat miatt.A vezető részvények közül az OTP árfolyama visszakapaszkodott a 27 040 forintos támasz fölé, a következő fontos ellenállás 27 870 forintnál látható. Az OTP-részvények ára szerdán 660 forinttal, 2,47 százalékkal 27 430 forintra erősödött, forgalmuk 10,0 milliárd forintot tett ki.

Hozzászólások