Kivárásra számít a szakértő a tőzsdén

Alacsony forgalom mellett kivárásra számít csütörtökön a BÉT-en a Raiffeisen üzletkötője, aki szerint pár külföldi makroadat lehet piacmozgató hatású.

Ballai Zoltán az MTI-nek elmondta: 11 órakor jön az eurózónás ipari kitermelési adat, délután fél háromkor a heti egyesült államokbeli munkanélküliségi adat érkezik.

BÉT

Az OTP Bank negyedéves jelentése pénteken érkezik, így csütörtökön ott sem várható jelentős elmozdulás. A Richtert "kicsit túlhúzták", a gyógyszergyártó részvényeinek árfolyama ötezer forint körül kezd stabilizálódni - mondta. A Mol és az OTP "szenved" leginkább attól, hogy kevés a befektető a magyar tőzsdén - tette hozzá.

Ballai Zoltán szerint a BÉT alulpozícionáltságán segítene, ha 1-2 hitelminősítő befektetésre ajánlott kategóriába sorolná Magyarországot. Miután a Moody's pozitívra változtatta az ország kilátásait a múlt héten, a következő hat hónapban reális lépés lenne a felminősítés a szakértő szerint.

Hozzátette, azért is kivár piac, mert pénteken jelenik meg a harmadik negyedéves GDP adat.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 114,09 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 22 508,68 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 5 forinttal, 0,04 százalékkal, 13 370 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP 82 forinttal, 1,45 százalékkal, 5749 forintra erősödött, forgalma 4,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,51 százalékkal, 391 forintra nőtt, forgalma 174,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama nem változott, 5000 forintot ért, forgalmuk 3,6 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com