Koncz Zsófia: Magyarországon családbarát adóforradalom zajlik

Magyarországon családbarát adóforradalom zajlik - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.Koncz Zsófia kiemelte, a kormány 2010 óta folyamatosan szélesíti a családtámogatásokat, de a jelenlegi bővítés rendkívüli: július elsején elkezdődött a családi adókedvezmény duplázásának első része, amelyet a júliusi fizetéssel kapnak meg most augusztusban a szülők, és szintén júliusban lépett életbe a csed extra, amelynek köszönhetően a gyerek 90 napos kora után elkezdhet dolgozni az anya, és közben megkapja a csed 70 százalékát is.

Október elsejétől indul majd a háromgyerekesek szja-mentessége, januártól pedig megkezdődik a kétgyerekesek és a 30 év alatti anyák szja-mentességének bővítése - tette hozzá. Az államtitkár elmondta, a kormány fontosnak tartja a szülők döntési szabadságát, ezért minden élethelyzetben igyekeznek segíteni a családokat.

Koncz Zsófia szólt a szeptembertől igényelhető Otthon Start Programól is, amelyet a családtámogatási program fontos elemének nevezett. Elmondta, hogy éppen most van társadalmi egyeztetésen egy ezzel kapcsolatos kormányrendelet, amelynek célja, hogy az Otthon Start kombinálható legyen az egyéb otthonteremtési lehetőségekkel.

Arra a felvetésre, hogy az újabb hitelkonstrukció megemelheti a lakásárakat, az államtitkár úgy válaszolt, ennek elkerülésére vezették be a legfeljebb 1,5 millió forintos négyzetméterár-plafont. Az Otthon Start hitel építkezésre és használt lakás vásárlására is felhasználható - fűzte hozzá.

Koncz Zsófia a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, az Otthon Start egyértelműen a fiataloknak szól, akiket a 25 év alattiak szja-mentességével és a munkáshitellel is segítenek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com