Mabisz-elnök: biztató jelek a biztosítási piacon

Biztató jelek mutatkoztak 2014-ben a hazai biztosítási piacon, és várhatóan 2015-ben is folytatódik a növekedés - jelentette ki Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke az MTI-nek.

mabiszHozzátette: igaz, hogy még csak az első három negyedéves eredményeket ismerik, de örömteli, hogy a tavalyi trendforduló után idén is növekedés látszik a piacon. Ha a szeptemberrel záruló időszakot összevetjük a tavalyi év első 9 hónapjával, akkor elmondhatjuk, hogy hosszú idő után ez az első olyan időszak, ahol minden fontos részszegmens növekedni tudott. Igaz ez a vagyonbiztosításokra, amelyek 3,3 százalékkal, a gépjármű biztosításokra, amelyek 5,2 százalékkal, az egyszeri- valamint a folyamatos díjas életbiztosításokra is, amelyeknél 4,1 illetve 2,6 százalék volt a növekedés - ismertette az adatokat az elnök.

A január elsején megváltozott adózási törvényeknek köszönhetően, a nyugdíjbiztosításokra igénybe vehető adókedvezmény jó hatással volt a folyamatos díjas életbiztosítások, ezen belül is a nyugdíjbiztosítások piacára. A Mabisz adatai alapján már 45 ezer ügyfél döntött az öngondoskodás ezen formája mellett.
A legnagyobb nem életbiztosítási piac, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoké (kgfb). Ezekről Pandurics Anett elmondta, hogy idén 142 ezerrel több kgfb-szerződést regisztráltak a biztosítók, mint egy évvel korábban. Nőtt a forgalomba helyezett új és használt gépjárművek száma, így a kgfb díjbevétel is enyhén emelkedett. A díjemelkedés ellenére az Európai Unión belül továbbra is Magyarországon a legalacsonyabb a kötelező biztosítás díjszintje. Az éves átlagdíj alig valamivel haladta meg a 20 ezer forintot szeptember végén. Ebben ugyanakkor szerepelnek a magasabb díjú tehergépjárművek, vontatók, buszok is. A személygépjárművek átlagdíja éves szinten nem haladja meg a 13-14 ezer forintot - emelte ki az elnök.

A gépjárműállomány növekedése ugyanakkor nem járt együtt a casco biztosítások számának növekedésével. Idén kevesebb, mint 800 ezer casco-biztosítást kezeltek a biztosítók. Amennyiben 2015-ben folytatódik az újautó értékesítés felfutása, az várhatóan pozitív hatással lesz a casco biztosítások piacára is, így ebben a szegmensben is megindulhat a növekedés - tette hozzá a Mabisz elnöke.
Elmondta azt is, hogy a munkáltatók által adó- és járulékmentesen adható kiegészítő egészségbiztosítások területén lassú, de folyamatos a bővülés.
A jövő évi növekedési kilátásokra rátérve a Mabisz elnöke kiemelte, hogy a vagyonbiztosítások területén - azon belül is az ipari vagyon- és felelősségbiztosítások esetén - lehet számítani bővülésre. Különösen a veszélyes tevékenységet végző ipari üzemeknél nagy az alulbiztosítottság, ezért ezen a téren lát fejlődési lehetőséget.

A szakmai és általános felelősségbiztosítások területén évről évre lassú, folyamatos fejlődés látható, ami várhatóan 2015-ben is folytatódik majd. Ezen belül a vezetői felelősségbiztosításoknál már 2014-ben látszott az elmozdulás, amiben valószínűleg számottevő szerepet játszott az új polgári törvénykönyv 2014. márciusi életbe lépése, amelyben módosultak a vezetői felelősségi szabályok, ennek köszönhetően - rövid ideig - ez a termékkör fókuszba került.

Az életbiztosításoknál várhatóan tovább tart majd a nyugdíjbiztosítások térhódítása. A biztosítótársaságok és a Mabisz is jelentős erőforrásokat fordít arra, hogy minél szélesebb körben ismertek legyenek a nyugdíjbiztosítási termékek előnyei.
Pandurics Anett szerint ha mindezek teljesülnek, akkor egy év múlva az ideihez hasonló növekedési számok várhatók a biztosítási piacon.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com