Mabisz: több mint négy százalékkal nőtt a biztosítók díjbevétele

A magyarországi biztosítási szektor díjbevétele az előző évihez képest 4,2 százalékkal, 844,1 milliárd forintra növekedett tavaly, ezen belül az életbiztosítási piac 4,4, a nem életbiztosítási ágazat díjbevétele pedig 3,9 százalékkal emelkedett - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szerdán az MTI-vel.

mabiszA teljes díjbevétel 54 százaléka, 451,8 milliárd forint az élet-, 46 százaléka, 392,3 milliárd forint pedig a nem életbiztosítási üzletágból származott.

A közlemény idézi Molnos Dánielt, a Mabisz főtitkárát, aki szerint a növekedéshez hozzájárultak a tavaly január óta adókedvezménnyel támogatott nyugdíjbiztosítások is.

A nem életbiztosítási üzletág díjbevételének növekedéséhez legjobban a gépjármű biztosítások járultak hozzá. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések száma 4,8 százalékkal, 229 ezerrel gyarapodott, míg casco biztosításból 1,4 százalékkal többet, 812 ezret költöttek tavaly.

A százmilliárdos díjbevételt meghaladó két biztosító közül az Allianz díjbevétele 4,7 százalékkal, 123 milliárd forintra csökkent. A Generali 114 milliárdos díjbevétele pedig 4,3 százalékkal volt több, mint 2013-ban.

A legnagyobb növekedést - 83 százalékkal - a Wáberer Hungária produkálta, díjbevétele 9,1 milliárd forint volt. A Magyar Posta két biztosítója - az élet- és a nem élet jellegű - együtt 71,7 milliárd forint díjbevételt ért el, amely 23,3 százalékos növekedést jelent. Kiugróan, 31 százalékkal növekedett a Signal, az elért 23,2 milliárdos díjbevétellel. A csak életbiztosításokat kínáló ING 74,7 milliárdos díjbevétele 5,3 százalékkal volt több az előző évinél.

A legnagyobb esést a CIG produkálta a piacon, a nem élet biztosítójának 2,5 milliárdos díjbevétele a fele a 2013. évinek, míg a 14,2 milliárd forintos életbiztosítási díjbevételnél a csökkenés 13 százalékos. A kettő együtt 22 százalékkal kevesebb az előző évinél.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com