Mazars: a magyar adórendszer családi kedvezménye kiemelkedő hatású a nettó jövedelemre a régióban

A Mazars kutatása szerint az élőmunka terhei alapján továbbra is rossz Magyarország versenypozíciója, a kedvezményeknek köszönhetően azonban a háromgyerekes keresetek a régiós Top 5-ben vannak; a 27 százalékos áfakulcs itt a legmagasabb, a társasági adó alsó, 10 százalékos kulcsa azonban Montenegró után a második legalacsonyabb.

A könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat idén negyedik alkalommal gyűjtötte össze a kelet-közép-európai régió 19 országának aktuális adózási információit Közép-Kelet-Európai Adókalauz 2016 elnevezésű kiadványában, amelyet kedden ismertettek Budapesten.

Mazars25-image-csik

 

Az Eurostat adatain alapuló kutatás Magyarország szomszédjai és a visegrádi országok mellett Görögország, Oroszország, Ukrajna, a jugoszláv utódállamok, továbbá Albánia és a Baltikum államainak adózási környezetét mutatja be.

Ebből egyebek mellett kiderül, hogy bár az szja-kulcs jelentős mértékben csökkent Magyarországon a korábbi években, de az együttes bérterhek régiós összehasonlításban a legmagasabbak. Magyarországon 100 egységnyi nettó jövedelem kifizetése - családi és egyéb kedvezmények figyelembevétele nélkül - majdnem kétszer annyi, 193 egység teljes költséget jelent a munkáltatónak jövedelemszinttől függetlenül.

Ez az érték Szlovákiában 163, Csehországban 159, Lengyelországban 166, Romániában pedig 176 egység a gyermektelen dolgozó havi 500 eurónyi jövedelemszintje esetén. A magyar mutató az elmúlt években javult, de mind az 500, mind a 2000 eurós havi jövedelemnél - a 19 országot összehasonlítva - továbbra is csak az utolsó helyre elég.

A családi és egyéb kedvezmények figyelembevétele azonban árnyalja a képet, a 2000 eurós havi jövedelmet (három gyermeket feltételezve) a munkáltató összes költsége/nettójövedelem-arány szerinti régiós összehasonlításban Magyarország az 5. helyen áll.

Az alacsonyabb, 500 eurós havi jövedelemszinttel kalkulált rangsor is hasonló: családi kedvezmények nélkül az ország sereghajtó, míg három gyermekkel rögtön a lista második helyén áll; ebben továbbra is Csehország vezet.

A családi kedvezmények nélkül számított bérterheknél továbbra is Oroszországban, valamint 2015-től a vizsgált országok közé vont Albániában a legalacsonyabbak a munkáltató munkavállalói bérterhei.

Az élőmunka terheinek vizsgálatához tartozik, hogy milyen minimálbérszinttel kell a leendő munkáltatónak számolnia. Ebből a szempontból Magyarország a középmezőnybe tartozik.

A Mazars által vizsgált országok közül továbbra is Ausztria a legdrágább, ahol a minimálbér több, mint a régiós átlag négyszerese, a privát szektorban pedig a régiós átlagbér csaknem háromszorosa jellemző. Szintén jócskán kiemelkedik az átlagból Szlovénia.

A válság előtt a régió országai között az adóverseny dominált, az elmúlt néhány évben azonban a legtöbb ország a befektetők számára kedvező feltételek megteremtésén kívül a költségvetési hiány csökkentését is szolgáló adórendszerre törekszik - írták. Néhány ország, köztük Magyarország is a jövedelemadók csökkentésében, és ezzel párhuzamosan - a forgalmi típusú adók emelésében, illetve szinten tartásában látta a kiutat.

Az országok egy másik csoportja ezzel ellentétben a forgalmi típusú adók emelése helyett a magasabb szja-, illetve a társaságiadó-kulcsokban látott megoldást, például Szlovákia, amely 2013-tól visszaállította a progresszív rendszert a személyi jövedelemadóztatásban, ezzel összhangban a korábban 19 százalékos társasági adó is 23 százalékra nőtt, a szlovák áfakulcs ugyanakkor továbbra is átlag alatti: 20 százalék.

Görögország adópolitikáján jól megfigyelhető a válságkezelési kényszer, az áfa 23 százalék, míg a társasági adó a vizsgált országok között a legmagasabb, 29 százalék.

Vannak középutas országok is, így Lengyelország a kétkulcsos progresszív személyi jövedelemadóval (18/32 százalék), az átlag feletti, de nem kiemelkedően magas áfakulccsal (23 százalék) és a 19 százalékos társasági adóval.

A társasági adó kulcsát vizsgálva a csúcstartó Görögországot Ausztria (25 százalék), majd Szlovákia (22 százalék) követi a listán. A legalacsonyabb adókulcs (9 százalék) változatlanul Montenegróban terheli az elért nyereséget.

Az elemzés arra is rámutat, hogy a régiót stabil adórendszerek jellemzik, és az országok között erősödik az együttműködés az adócsalások ellen, mert ez lehet a kulcsa az adóterhek hosszabb távú csökkentésének, ezzel pedig a befektetői környezet javításának.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com