Mazars: több jogvesztő adózási határidő is lejár

Ezekben az esetekben a határnap jogvesztő, igazolási kérelem benyújtásának sincs helye - hívja fel a figyelmet a Mazars.

A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat közleményében kifejti: a gazdálkodók sok esetben választják azt a kényelmesnek tűnő megoldást, hogy a környezetvédelmi termékdíjat a készletre vételkor állapítják meg, még abban az esetben is, ha ezt előzetesen nem így jelentették be a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV).



A termékdíj korábban történő megfizetése látszólag nem okoz kárt senkinek, az adóhatóság mégis mulasztási bírsággal sújtja. Az adózók ma még bejelenthetik, ha a tárgyévben a készletre vételkor szeretnék megállapítani a termékdíjat. Vannak ugyan ehhez kapcsolódó átmeneti szabályok, amelyekre figyelemmel kell lenni, a Mazars ugyanakkor azt javasolja mindenkinek, akik a készletre vétel időpontjában keletkeztetik a kötelezettséget, ám ennek tényét nem jelentették be az adóhatóságnak, hogy haladéktalanul rendezzék helyzetüket.

Környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni többek között a gumiabroncs, a hűtőközegek, a csomagolás, az akkumulátor, a reklámhordozó papír, valamint az elektromos és elektronikai berendezések importja, belföldi forgalomba hozatala vagy saját célú felhasználása után. Január utolsó napja a termékdíj-átalányt választóknál is jogvesztő határidő.

Aki csekély mennyiségű termékdíjas terméket hoz forgalomba, vagy használ fel saját célra, de eddig az általános szabályok szerint állapította meg a termékdíjat, annak ideális az egyszerűsítés, hiszen a termékdíj-átalányt évente csak egyszer kell bevallani és megfizetni - közölték. Az átalány fizetése a gépjárműforgalmazók vagy -importálók, illetve a mezőgazdasági termelők esetében is alkalmazható.

Aki a tárgyévre az átalányfizetést szeretné alkalmazni, kedden még bejelentheti. Kevesebb vállalkozást érint, de számukra fontos hír, hogy január 31. a határideje az egyéni hulladékkezelésre való átállás bejelentésének is. Az egyéni hulladékkezelés viszonylag nagy adminisztrációval jár, a 2017-re ezt választó cégeket pedig bejelentési kötelezettség is terheli - ismerteti közleményében a Mazars.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com