MBH Bank: 162,6 milliárd forint adózás előtti eredmény az első fél évben

A csökkenő hozamkörnyezetben is jól teljesített az MBH Bank az idei első fél évben: a társaság korrigált adózás előtti eredménye meghaladta a 162,6 milliárd forintot, a csoport mérlegfőösszege pedig 11 727 milliárd forintot tett ki a fél év végén, egy év alatt 12 százalékot emelkedett - közölte a tőzsdei jelentése alapján csütörtökön összeállított összefoglalójában hitelintézet.Az MTI-nek megküldött közlemény szerint a társaság hitel- és betétállománya jelentősen nőtt: a bruttó hitelállomány a tavalyi bázisidőszakhoz képest 17,3 százalékos növekedéssel 5816 milliárd forintra rúgott, az ügyfélbetétállomány pedig 21,6 százalékos éves emelkedéssel 7626 milliárd forintra nőtt a fél év végére.
    

A lakossági bruttó hitelállomány, éves szinten 33 százalékos növekedéssel, 2253 milliárd forintra emelkedett, a betétállomány pedig 3159 milliárd forinton zárt, ami 29 százalékkal haladja meg az előző évi értéket. A vállalati üzletágban éves összevetésben 7,3 százalékos hitelállomány-bővülést ért el a bank, így a bruttó hitelállomány 2891 milliárd forintot tett ki, míg a betétállomány 26,7 százalékos éves növekedéssel 4332 milliárd forint lett.
    

A jelentés szerint az MBH Csoporthoz tartozó lízingcsoport, amely a 25 százalékos piaci részesedéssel piacvezető, stabil növekedést mutatott az év első hat hónapjában. Az állománya 578,5 milliárd forint volt a második negyedév végén, 8,7 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál. Az MBH Bank mérlegfőösszege 11,8 százalékos éves emelkedés nyomán 11 727 milliárd forintot tett ki a fél év végén. A társaság 19,3 százalékos tőkemegfeleléssel és 17,8 százalékos elsődleges-tőkemegfelelési mutatóval zárta a fél évet.
    

A bank saját tőkéje 24,3 százalékos éve emelkedéssel 1110 milliárd forintra nőtt. Az MBH Csoport működési költsége 137 milliárd forintot tett ki 2024 első fél évében. A 10 százalék alatti növekedést részben az okozta, hogy áprilistól a Fundamenta költségei is bekerültek az elszámolásba - derül ki a bank tájékoztatójából. Az MBH Bank az első félévben összesen 33,2 milliárd forint bankadót és extraprofit adót számolt el - jegyezte meg a jelentés.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com