MNB: a kkv-szektor lassította a vállalat hitelezés zsugorodását
Az idei év első negyedében a teljes vállalati szektor hitelállománya 1,3 százalékkal mérséklődött, ami érdemi lassulást jelent a korábbi évek 3-4 százalékos állományleépüléséhez képest. A kis-és középvállalkozásoknál (kkv) azonban a hitelállomány 0,5 százalékkal nőtt, jelentős részben az MNB növekedési hitelprogramjának (nhp) jóvoltából - derül ki a jegybanknak a hitelezési folyamatokról pénteken kiadott negyedéves elemzéséből.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megbízásából tavasszal készült vállalati kérdőív eredményei azt támasztják alá, hogy az új hitelt felvevő vállalatok csaknem fele az nhp híján nem vett volna fel kölcsönt.
A jegybank Hitelezési folyamatok című kiadványa kiemeli, hogy az nhp második szakaszában még hangsúlyosabb az új beruházási hitelek szerepe: május végéig az új szerződések összege majdnem 175 milliárd forintot tett ki, amiből mintegy 132 milliárd forint új beruházásihitel-kihelyezés volt. Az átlagos futamidő 6,5 év körül alakult, jóval hosszabb a 2012-ben folyósított kkv-hitelek 2,3 éves lejáratánál.
A hiteltranzakciók értékének - lehívások és törlesztések egyenlegének - csökkenése a devizahitelek nettó törlesztéséből eredt, ezzel szemben folytatódott a hosszú lejáratú vállalati forinthitelek térnyerése - állapította meg a jegybank.
MTI
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megbízásából tavasszal készült vállalati kérdőív eredményei azt támasztják alá, hogy az új hitelt felvevő vállalatok csaknem fele az nhp híján nem vett volna fel kölcsönt.A jegybank Hitelezési folyamatok című kiadványa kiemeli, hogy az nhp második szakaszában még hangsúlyosabb az új beruházási hitelek szerepe: május végéig az új szerződések összege majdnem 175 milliárd forintot tett ki, amiből mintegy 132 milliárd forint új beruházásihitel-kihelyezés volt. Az átlagos futamidő 6,5 év körül alakult, jóval hosszabb a 2012-ben folyósított kkv-hitelek 2,3 éves lejáratánál.
A hiteltranzakciók értékének - lehívások és törlesztések egyenlegének - csökkenése a devizahitelek nettó törlesztéséből eredt, ezzel szemben folytatódott a hosszú lejáratú vállalati forinthitelek térnyerése - állapította meg a jegybank.
MTI


Hozzászólások