MNB: a monetáris tanács minden tagja a kamatcsökkentésre szavazott

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának mind a kilenc tagja az alapkamat 15 bázispontos, 1,80 százalékra történő csökkentésére szavazott a testület április 21-i ülésén, amelynek rövidített jegyzőkönyvét szerdán tette közzé az MNB a honlapján.

MNB_logo_emblema_arany_hunA jegyzőkönyv szerint a döntéshozók túlnyomó többsége szükségesnek tartotta a korábbi előretekintő üzenet megerősítését, így egyetértett abban, hogy az óvatos kamatcsökkentés mindaddig folytatódhat, amíg az a középtávú inflációs cél elérését támogatja.

A monetáris tanács értékelése szerint a nemzetközi pénzügyi környezet alakulásával kapcsolatos bizonytalanság óvatos monetáris politikát indokol.

A tanács úgy ítélte meg: a márciusi Inflációs jelentés előrejelzési feltételei továbbra is érvényesülnek, az inflációs kilátások és a reálgazdaság ciklikus pozíciója az irányadó ráta további csökkentése és a tartósan laza monetáris kondíciók irányába mutatnak.

A jegyzőkönyv szerint Balog Ádám, Bártfai-Mager Andrea, Cinkotai János, Gerhardt Ferenc, Kandrács Csaba, Kocziszky György, Matolcsy György, Pleschinger Gyula és Windisch László is az alapkamat 1,80 százalékra csökkentésére szavazott.

A tanács megítélése szerint folytatódhat a magyar gazdaság növekedése. Az erősödő gazdasági aktivitás mellett a kibocsátás elmarad potenciális szintjétől, és a reálgazdasági környezet bár csökkenő mértékben, de továbbra is dezinflációs hatású marad. A belső keresleti tételek élénkülése ellenére a külső piacok elhúzódó kilábalása miatt a kapacitáskihasználtság csak fokozatosan javulhat.

A foglalkoztatás növekedése mellett a munkanélküliség továbbra is meghaladja a strukturális tényezők által meghatározott hosszú távú szintjét. Az inflációs nyomás tartósan mérsékelt maradhat - olvasható a jegyzőkönyvben.

A márciusi inflációs adat alapján a fogyasztói árak historikusan alacsony dinamikát mutatnak, ugyanakkor az árak csökkenési üteme mérséklődött. A márciusi inflációs adat összhangban alakult a márciusi inflációs jelentés előrejelzésével, míg a piaci várakozásokat némileg meghaladta.

A rövid távú kilátásokat megragadó inflációs alapfolyamat mutatók továbbra is mérsékelt inflációs nyomást jeleznek, amihez hozzájárul a tartósan alacsony külpiaci infláció, a kihasználatlan kapacitások nagysága, valamint az inflációs várakozások mérséklődése.

Az infláció alakulásában elsősorban az üzemanyagárak emelkedése játszott szerepet, míg a maginfláció nem változott érdemben az előző hónaphoz képest.

A belső kereslet élénkülésével, illetve a bérek emelkedésének köszönhetően a maginfláció fokozatosan emelkedhet, azonban e folyamatot lassíthatják az alacsony nyersanyagárak másodkörös hatásai.

Összességében a mérsékeltebb alapfolyamatok visszafogott inflációs környezet irányába mutathatnak, így az infláció csak az előrejelzési horizont végén emelkedhet 3 százalék közelébe.

A döntéshozók egyetértettek az alapkamat 15 bázispontos csökkentését illetően, amelyet azzal magyaráztak, hogy ez összhangban van a jegybank korábbi magatartásával és a piaci várakozásokkal, így erősíti a jegybank hitelességét és kiszámíthatóságát, illetve előretekintve megfelelő mozgásteret biztosít a lazítási ciklus folytatására.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com