MNB-alelnök: a jegybank meglepetést akart okozni a kamatcsökkentéssel

Meglepetést akart okozni a monetáris tanács azzal, hogy most kezdte el a kamatcsökkentési ciklust - mondta az MNB alelnöke szerdán háttérbeszélgetésen. Nagy Márton megerősítette, folytatódik az enyhítés, egy lépés biztos lesz, de kettő vagy három is lehet, személy szerint 15 bázispontos lépésekben gondolkodik.

Az MNB kedden 15 bázisponttal 1,20 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, az elemzőket a csökkentés nem, de annak időzítése meglepte, csak későbbre vártak kamatvágást.

mnb

"Direkt akartunk meglepetést. Egy kamatcsökkentési ciklust indítottunk, megvan a mozgástér, az új inflációs előrejelzés mellett csak 2018 első felében érjük el az inflációs célt, ez teret ad az enyhítésre" - mondta. Kiemelte, a kamatcsökkentési ciklus több lépésből áll majd, az inflációs cél elérésével konzisztens kamatszintet kell elérni.

Felidézte, hogy a monetáris tanács februárban már jelezte, a márciusi Inflációs jelentés ismeretében tovább lazíthatja a monetáris kondíciókat. Ebbe a célzott, nem hagyományos eszközök mellett beletartozik az alapkamat csökkentése is.

Kifejtette: a kívülről jövő, úgynevezett importált infláció mérséklődött, az Európai Központi Bank (EKB) lazítást hajtott végre, Magyarország sérülékenysége csökkent, "és ezt nem csak mi mondjuk, hanem sok elemző is" - mutatott rá.

Beszámolt arról is, hogy az MNB nagy figyelmet fordít majd a BUBOR-piacra. A BUBOR, amely a budapesti bankközi forint hitelkamatláb nem teljesíti referencia-kamat szerepét, nem a kamatfolyosón belül mozog például, hanem sokkal inkább az alapkamathoz tapad. Minden banki hitelszerződésben a BUBOR-hoz kötik a feltételeket - fűzte hozzá.

A 12 legjelentősebb kereskedelmi bank olyan kötelező jellegű szabályt fogadott el magára nézve, hogy májustól a BUBOR-ra árjegyzést végez majd. Ezt az MNB őszig fogja figyelni - mondta az alelnök. Hozzátette: ezeknek a bankoknak az 1 hónapos és 3 hónapos BUBOR-ra kell jegyezniük az árat.

Elmondta: a monetáris tanács mostani döntési kevert lépések voltak, hosszú időn keresztül használta a jegybank a nem konvencionális eszközöket, ilyen volt az önfinanszírozási program. Az nhp-t kivezetik a rendszerből, az önfinanszírozási program hatékonysága csökken, egyre kisebb a hozzáadott értéke.

Nagy Márton kiemelte, hogy március 16-án jelentősen szűkült az MNB likviditása, a devizahitelekhez kapcsolódó swap-lejárat miatt. Az eszköztár átalakításával szeretnék megvárni az MNB 2 hetes betétének áprilisi kivezetését. A likviditáscsökkenés nagyrészt a kéthetes betétben csapódott le, a jegybanki kéthetes betétállománya 1000 milliárd forintról mostanra lecsökkent mintegy 580 milliárd forint körüli összegre, a kereskedelmi bankok elkezdték az alkalmazkodást.

Nagy Márton kifejtette: a tartalékrendszerben is hozott változásokat a Magyar Nemzeti Bank, a kereskedelmi bank alapkamaton tarthatja az MNB által vezetett tartalékszámláján a kötelező rátának megfelelő összeget, az ezen felüli összegre április 7-től viszont az eddigi nulla százalékos kamat -0,05 százalékra változik, vagyis a kereskedelmi bank fizet a jegybanknak erre a betétre.

Elmondta: a jegybank egyhetes hitelének kamata is módosul: az egyhetes hitel kamata 1,35 százalékra változik.

Emlékeztetett arra: a monetáris tanács ezentúl a három kamatról (az egynapos jegybanki betét és hitel kamatáról, valamint az alapkamatról) együtt fog dönteni. Ez azért fontos, mert a kamatfolyosó alja "negatív kamatba ment át". A kamat további csökkentése mellett felmerül, hogy a kamatfolyosó tovább szűkíthető - mondta az alelnök.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com