MNB: csak szigorú törvényi keretek közt változtathatják a számladíjakat a bankok

Az MNB kiemelt figyelmet fordít a hitelintézetek számladíj-módosításaira, és jogsértés esetén azonnal intézkedik - figyelmeztetett csütörtöki közleményében a Magyart Nemzeti Bank (MNB) azzal összefüggésben, hogy január végéig valamennyi lakossági folyószámlával rendelkező ügyfelet tájékoztatja bankja a tavalyi bankszámla- és kártyaköltségeiről.A jegybank az ügyféltudatosságot erősítő kampányt is indított a bankszámlákkal kapcsolatos takarékoskodási lehetőségek, illetve az egyszerűsített bank(számla)váltás bemutatására.
    

Kifejtették, január 31-ig valamennyi hazai banki folyószámlával rendelkező lakossági ügyfél megkapja egyéni, éves díjkimutatását bankjától. A  jogszabály alapján minden banknál azonos formátumú díjkimutatás a számlavezetési díj mellett külön-külön sorokban összegezi a különböző fizetések (pl. utalások, beszedések), bankkártyás műveletek, folyószámlahitel (ha van) és egyéb szolgáltatások összesített terheit is. Bemutatja, hogy az ügyfél hány tranzakciót végzett, mennyi volt ezek egységnyi díja, illetve, hogy ezek közül mennyi műveletért kellett ténylegesen fizetni.
   

A kapott díjkimutatás alapján az ügyfelek más hitelintézetekéivel is összehasonlíthatják saját számlaszolgáltatásaik költségeit. Ebben segít a Magyar Nemzeti Bank (MNB) megújult ingyenes Bankszámlaválasztó programja is, amelyik az adott fogyasztó tényleges számlahasználati szokásai alapján a havi és az éves becsült költséget is kiszámítja.  
    

A hitelintézetek kizárólag szigorú jogszabályi feltételek betartásával módosíthatják a bankszámla- vagy kártyaköltségeiket. Erre csak olyan ok, egyértelműen meghatározott körülmény alapján kerülhet sor, amelyik az ügyféllel kötött számlaszerződéskor a bank általános szerződési feltételeiben/üzletszabályzatában már szerepelt. A költségek változásáról az ügyfeleket legalább 2 hónappal korábban tájékoztatni kell, megnevezve az oklistában szereplő, az emelést megalapozó indokot. Új díjat ennek  nem lehet bevezetni és nem szabad megváltoztatni a meglévő díj számítási módját sem - hangsúlyozza az MNB.
    

A bankoknak az ügyfeleket arról is értesíteniük kell, hogy ha a költségemelést nem fogadják el, ingyenesen megszüntethetik számla- és egyéb kiegészítő szerződéseiket. A módosítás csak lehetőség: a korábbi években számos bank nem hárította át az infláció okozta költségváltozásokat ügyfeleire - hívták fel a figyelmet.
    

Az MNB a tavaszi átárazási időszakban kiemelten figyeli a hitelintézetek költségmódosításait. Ha jogsértést - például az oklistában nem szereplő indokkal vagy a számítási mód megváltoztatásával járó díjemelést, az ügyfelek hiányos tájékoztatását, vagy annak elmaradását - tapasztalná, intézkedést hoz az ügyfelek érdekeinek védelmére.
    

Az MNB kiemelte: a jegybank Ön tudja, mennyi az annyi? - Spóroljon a bankszámláján! címmel pénzügyi fogyasztóvédelmi edukációs kampányt is indított az ügyfelek tudatos számlahasználatának támogatására. Honlapján, kisfilmjében és szóróanyagaiban mutatja be, hogy tudatos számlaválasztással, a számlaterhek rendszeres időközönkénti áttekintésével és a fölösleges, az ügyfél által nem használt szolgáltatások megszüntetésével akár évi több tízezer forint takarítható meg.
    

Az MNB arra is felhívta a figyelmet, hogy ha az ügyfél jelenlegi bankszámlájához képest kedvezőbb számlaterméket talál egy másik piaci szereplőnél, kezdeményezheti az egyszerűsített bankváltást. Ennek során mindössze új bankjánál kell megadnia korábbi bankszámlaadatait, és az új számlavezető gondoskodik beszedési megbízásainak, egyéb szolgáltatásainak áthozataláról, mégpedig legfeljebb 13 munkanap alatt.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com